Új szemlélet a városi zöldfelületek fenntartásában

A kaszálási munkákkal kapcsolatos tevékenységünket évekkel ezelőtt elkezdtük újragondolni, szem előtt tartva a klímaváltozás negatív hatásait, ehhez kapcsoltan a szükséges tennivalókat (kapcsolódva az aktuális trendekhez) megvalósítani városunkban is. Így évek óta, mintegy 1 000 000 m² városi gyepfelületen a kaszálási munkákat mindössze évi egy-két alkalommal végezzük el. Jelenleg városunkban 15 helyszínen alakítottunk ki kifejezetten rovar- vagy élővilágbarát gyepeket, u.n. „városi mezőket”, kihelyezett rovarhotelekkel, tájékoztató táblákkal, segítve ezzel az érdeklődő lakosság szemléletformálását is a témával kapcsolatban. Emellett a lakókörnyezetekben is több olyan gyepfelületet jelöltünk ki, ahol a kaszálási gyakoriságot és időpontokat leginkább a gyepek – és a hozzá kapcsolódó élővilág – védelméhez igazítjuk (hiszen ezen gyepfelületek akkor is értékesek, ha ott épp nem nyílnak vadvirágok) De ide sorolható a lombgyűjtési munkák újragondolása is, mely során célunk mind nagyobb területeken a lehullott lomb helyben történő megtartása, kezelése az összegyűjtés és elszállítás helyett.

A jelenleg a vége felé járó 3. kaszálási kör megrendelése során újabb területeket jelöltünk ki városszerte (minden városrészt érintően, összesen kb. 350 ezer m2-t), mely területeken a jelenlegi aszályos idő miatt kaszálásokat felfüggesztettük. A törekvések és megvalósulások évek óta, évről évre nagyobb felületeket érintően zajlanak közterületeinken. Míg pl. évekkel ezelőtt június végéig hat kaszálási kör valósult meg, idén -mint a tavalyi évben is- eddig csak három.

Mindemellett egyes parkfelületeink használati, funkcionális és díszértéke miatt a rendszeres kaszálási munkák szükségesek. Továbbá igyekszünk a lakossági kéréseket is figyelembe venni, így egyes allergén gyomnövények, egérárpa (toklász) miatt is szükséges kaszálásokat végezni.

Még mindig többségében vannak azok a kérések, akik a rendszeres nyírást szorgalmazzák. A két egymással ellentétes szempont más városokban is napirenden van, pl. Székesfehérvár lakossági szavazást is bonyolított a témában:

https://www.szekesfehervar.hu/a-legtobben-a-kerteszekre-biznak-es-nyirnak-rendszeresen-a-zoldfeluleteket-a-varosban

Ez szintén jelentős megosztottságot mutatott, de a többség a rendszeres kaszálásra és arra szavazott, hogy bízzák a szakemberekre a zöldfelületek kezelését.

Ügyfélszolgálati nyitvatartás változás

Tájékoztatjuk kedves Ügyfeleinket, hogy Ügyfélszolgálatunk 2026.03.06-án technikai okok miatt csak 12:00 óráig tart nyitva.

Üdvözlettel,
BIOKOM Nonprofit Kft.