Városüzemeltetés és parkmegújítás – ezeken dolgozunk most a városban

A városüzemeltetési feladatok folyamatos ellátása mellett társaságunk munkatársai a Pintér János Parkmegújítási Program helyszínein is dolgoznak a városban. A Hamerli-park átadása után most a Balokány-liget és az Éger-völgyi Parkerdő megújítási munkálatai zajlanak.

Folyamatosan végezzük a városüzemeltetési feladatokat Pécs területén, amelyek így, a tavaszi-nyári időszakban jelentősen meg is szaporodtak. Zöldterület-fenntartási részlegünk egy meghatározott ütemterv szerint, városszerte végzi a gyepfelületek kaszálását, de akadnak sövénynyírási, burkolattisztítási feladatok, valamint forgalomtechnikai metszések is. A virágágyak fenntartási munkái – kapálás, gyomlálás – mellett a munkatársak már megkezdték az egynyári palánták elültetését, amelyet természetesen megelőz a szükséges talajmunka, valamint a kétnyári- és tulipánhagymák kiszedése. A frissen ültetett egynyáriakat locsolni is kell, de ugyanúgy igénylik az öntözést a fiatal fák és cserjék is, hiszen májusban alig esett az eső. A részleg számára tehát az öntözés is jelentős szervezési feladatokat igényel.

Eközben Városi Csemetekertben sem állhat meg a munka, a sorközművelés és az öntözés ideje jött most el. A Hamerli-park kialakítási munkálataiban is részt vettek a részleg munkatársai, a terület parkosítása volt az ő feladatuk, de a szintén a Pintér János Parkmegújítási Program keretében megújuló Balokány-ligetben is végeznek hasonló munkát.

A Hamerli-parkon dolgoztak közterület-karbantartási részlegünk dolgozói is, ami mellett természetesen egyéb munkákat is elláttak, több helyszínen javították, festették a hidak, átereszek korlátját, helyrehozták a megrongált padokat, hulladékgyűjtő edényeket. A részleg jelenleg a Balokány-ligetben is munkálkodik, dolgoznak a 65 méter hosszú, új, akadálymentesített sétány kiépítésén, javítják a tavat körülvevő sétaút járdalapjait, felújítják a színpad előtti nézőtér padjait, valamint elkezdték kialakítani a játszóteret.

A társaság erdőgazdálkodási részlege a Mecseki és Malomvölgyi Parkerdőket gondozza napi munkája során. A tavaszi fatelepítések lezajlottak, amelynek során mintegy 15 ezer csemetét ültettek el a parkerdei területekre. A közelmúltban a Pécs-Orfű kerékpárút kezelésükben lévő részét – tehát a Pécstől Remeterétig tartó szakaszt – tisztították meg, jelenleg pedig mobil illemhelyek kialakításán dolgoznak, amelyek a Malomvölgybe, a Mandulásba és a Dömörkapuhoz fognak kerülni. Mindezek mellett folyamatosan haladnak az Éger-völgyi munkálatokkal. A terület Éger-középtetővel és Éger-tetővel együtt a Pintér János Parkmegújítási Program egyik idei állomása, és ennek keretében újulnak meg a tűzrakóhelyek, erdei bútorok, hidak, a sétány, valamint a kis házikó is újjáépül.

Köztisztasági részlegünkhöz tartozik a pécsi közterületek ütemezett takarítása mellett a szúnyoggyérítés megszervezése is. T tavaly indítottuk el, és folytatjuk idén is azt az integrált szúnyogirtási programot, amely a szúnyogtenyészőhelyek felmérését, térképezését, lakossági tájékoztatást, folyamatos monitorozást, laboratóriumi vizsgálatokat és a szúnyoglárvák biológiai módszerrel történő gyérítését foglalja magába.

A korábban felmért szúnyogtenyészőhelyek folyamatos ellenőrzése már áprilisban elindult, annak érdekében, hogy a megjelenő lárvákat megfelelő fejlettségi stádiumban gyéríteni tudják a szakemberek – ilyen jellegű beavatkozásra már szükség is volt bizonyos területeken. Június elejétől már nemcsak a lárvaaktivitást, hanem az imágók egyedsűrűségét is vizsgálni fogjuk rovarcsapdák segítségével, amely alapján meg tudjuk majd ítélni a kémiai módszerrel történű szúnyoggyérítés szükségességét.

További hírek