Újabb óriáskaspós növények díszítik a Rákóczi utat

A BIOKOM NKft. munkatársai még tavaly nyáron helyeztek ki a Konzum Áruház melletti buszmegállóba növénytartó edényekben 4 tatárjuhart. Erre a területre – az út és a járda alatt futó közművek miatt, sajnos nem lehetett fákat ültetni, társaságunk ezért választotta ezt a megoldást a zöldítésre.

A tatárjuharok már szépen terebélyesednek. A fák néhány éven belül esernyő alakú lombkoronát fognak növeszteni, aminek köszönhetően nem lesz már szükség a buszmegállóban kihelyezett napvitorlára, és nemcsak a buszmegállóban, hanem az érintett járdaszakon is árnyékot fognak biztosítani. Társaságunk ezért is döntött úgy, hogy a Rákóczi úton folytatja az óriáskaspós növények kihelyezését.  A Konzum Áruház melletti buszmegállóba egy újabb tatárjuhar került ki.

Az út másik oldalán a NAV kijáratánál 3 oszlopos gyertyán díszíti az utat.

A Rákóczi út – Jókai út sarkánál a könyvesbolt előtt 4 lepényfával lehet találkozni.

Az Ítélőtábla előtti buszmegállóban pedig szintén lepényfák teszik színesebbé a járdaszakaszt.

További hírek