Szelektív hulladékgyűjtést vezettünk be a temetőben

Bevezettük a szelektív hulladékgyűjtést a Pécsi Központi Temetőben, amelynek célja a hasznosítható hulladékok minél teljesebb körű összegyűjtése, ezzel egyidejűleg a jövőben már fel nem használható, hulladéklerakóba kerülő hulladék csökkentése – ezáltal a környezet védelme.

Elkezdtük kihelyezni a kék színű, szelektív hulladékgyűjtő edényeket a Pécsi Központi Temető területén. A napokban csaknem 50 gyűjtőedény kerül ki, amelyekben a látogatók háromféle hulladékot gyűjthetnek elkülönítetten: a műanyag palackot, az egyéb műanyag hulladékot (műanyag mécsest, virágtartót, virágot), valamint az üveget, üvegmécsest. Az edényeken jól láthatóan elhelyezett matricák segítik a hozzátartozókat, hogy hova milyen hulladék kerülhet.

Az eddig megszokott ketreces hulladékgyűjtő edények sem tűnnek el a sírkert területéről, azonban ezeknél is átállunk a szelektív gyűjtésre. A tárolók egy részében kizárólag zöldhulladék helyezhető el, amit komposztálás után újra lehet hasznosítani. A másik részükben pedig a már nem hasznosítható, vegyes hulladék gyűjthető.

Társaságunk számít a lakosság együttműködésére, hiszen az újítás sikeressége érdekében szükség van arra is, hogy a temetőlátogatók a sírok gondozása során keletkezett hulladékot a kiírásoknak megfelelően, szelektíven gyűjtsék.

– A temetőbe azért járunk, hogy emlékezzünk elhunyt szeretteink, és tisztelegjünk felmenőink előtt, akik azért éltek és dolgoztak, hogy nekünk egy jobb világot teremtsenek – fogalmazta meg Kőhegyi Csaba, a BIOKOM NKft. stratégiai és koordinációs vezetője. – Most rajtunk a sor, hogy egy jobb világot teremtsünk a jövő generációinak. Ennek egyik lépése a szelektív hulladékgyűjtés, amelyre most már a sírkertben is van lehetőség.

Kőhegyi Csaba hozzátette, hogy a társaság egyébként is kiemelt figyelmet fordít a környezeti terhelés csökkentésére, ezért döntöttek amellett, hogy az üzemeltetésükben lévő Pécsi Központi Temetőben is bevezetik a szelektív hulladékgyűjtést. A jövőben fel nem használható, hulladéklerakóba kerülő szemét mennyisége ezáltal ugyanis jelentősen csökken, így pedig élhetőbbé, tisztábbá válik környezetünk.

További hírek