SÍRHELYEK ÚJRAVÁLTÁSA A PÉCSI KÖZPONTI ÉS PEREMTEMETŐKBEN

Több mint kétezer sírhely és urnahely újraváltása esedékes a közeljövőben a pécsi köztemetőben és peremtemetőkben. A járványhelyzetre való tekintettel az ügyben csak online vagy telefonon tudunk intézkedni.

Pécs Elévülés alatti parcella – ezzel a felirattal ellátott figyelmeztető táblákkal találkozhatunk mostanában a pécsi köztemetőben. Ezek, valamint a sírokon elhelyezett matricák arra hívják fel a figyelmet, hogy az adott parcella lejár, az ott található sírhelyek újraváltása esedékes.

Ebben az évben a III. számú parcella jár le, így a teljes vagy időarányos újraváltás az ebben a parcellában lévő sírhelyek mindegyikét érinti, amely hozzávetőlegesen 1700 sírhelyet jelent – derül ki a temetőt üzemeltető Biokom Nkft. lapunknak küldött közleményéből. – A teljes sírhelydíjat akkor kell megfizetni, ha ott az elmúlt 25 évben nem volt temetés, ellenkező esetben az időarányos újraváltás szükséges.

A társaság hozzátette, hogy az urnaföldek és urnafalak esetében az újraváltással nagyjából 570 urnahely érintett. Ezeket egyébként az utolsó temetéstől vagy újraváltástól számított 10 év múlva kell újraváltani. Mindezek mellett a társaság arra is felhívja a figyelmet, hogy az 1922 előtt alapított sírboltok újraváltásáról is szükséges gondoskodni. Ugyanez igaz a peremtemetőkre is, ott akkor kell intézkedni, ha az utolsó temetés vagy újraváltás óta a hagyományos sírhelyek esetén letelt a 25 év, urnaférőhelynél pedig a 10 év, illetve ha a sírboltot 1922 előtt alapították.

Sírhelyek újraváltására jelenleg csak online, a temetopecs@temetopecs.hu címre írt elektronikus levél útján van lehetőség – hangsúlyozta a Biokom Nkft. – Válaszlevélben munkatársaink elküldik az újraváltási nyilatkozatot, a fizetendő összeget és a számlaszámot. Az újraváltási nyilatkozatot e-mailben, kitöltve, aláírva vissza kell küldeni, az újraváltást ez alapján lehet bejegyezni.

Azok az ügyfelek, akik elektronikus levelet nem tudnak írni, vagy nem tudnak átutalással fizetni, telefonon vehetik fel a kapcsolatot velünk, és kérésre postai úton elküldjük az újraváltáshoz szükséges nyilatkozatot és a befizetéshez szükséges csekket.

Újraváltás nélkül megszűnhet a sírhely

A pécsi temetőkben az újraváltásra minden esetben biztosítanak türelmi időt. Ez koporsós sírhelyeknél 3 év, urnaférőhelyeknél 1 év, a sírboltoknál pedig 5 év. Amennyiben a türelmi idő leteltével sem történik meg az újraváltás, a hatályos rendeletek értelmében megszűnik a temetkezési hely felett a rendelkezési jog gyakorlása, és a temető üzemeltetője az újbóli temetések lehetővé tétele céljából a temetési helyet megszüntetheti.

Ahogy a pécsi köztemető honlapján olvasható, a megváltás díja római számos parcellák esetében, út melletti síroknál nagyjából 31 ezer forint, a nem út melletti síroknál 21 ezer forint. Betűjeles parcellákban az út menti sírhelyek esetén mintegy 57 ezer forintot, a nem út melletti sírhelyekénél 50 ezer forintot kell fizetni. Az urnafülkéket 12 ezer, az urnaföldeket pedig 18 ezer forintért lehet újraváltani. Sírboltok esetén a megváltási díj függ a sírbolt nagyságától, elhelyezkedésétől, így a díjak 65-100 ezer forint között mozognak.

További hírek