Pécsett már 13 iskolánál segíti a tanévkezdést Kiss&Go parkoló

Az önkormányzat még 2020. augusztus végén vezetett be két pécsi iskolánál „Kiss&Go” okos parkolási megoldást. A Biokom NKft. által kialakított speciális várakozóhelyeket tábla és felfestés is jelzi, hogy csúcsidőben, azaz reggel 7 és 8, valamint 15 és 17 óra között csak 2 percre lehet megállni. A gyerekek az autónál tudnak elbúcsúzni szüleiktől, így gyorsan felszabadul az adott parkolóhely.

Fontos szempont volt, hogy ezek a parkolóhelyek a lehető legközelebb legyenek az intézmény bejáratához, hogy a gyerekek a leggyorsabban és a legnagyobb biztonságban érkezhessenek meg az iskolába.  Mivel megkönnyíti a parkolást, csökkenti a károsanyag-kibocsátást, így hozzájárul ahhoz, hogy tisztább legyen a város levegője.

Az új rendszer gyorsan népszerű lett, így az iskolákkal történő egyeztetés után további 9 intézménynél létesült „Kiss&Go” parkoló. A BIOKOM NKft. az év elején felmérte, hogy mely tanintézmények közelében lehet még kialakítani a gyermekek iskolába szállítását segítő parkolóhelyet. 2022 májusában két újabb iskola csatlakozott: a Szent Mór Katolikus Általános Iskola és az Apáczai Nevelési és Általános Művelődési Központ. Így városszerte összesen 13 iskolánál 65 „Kiss&Go” parkoló teszi majd gördülékenyebbé és biztonságosabbá a sulikezdést.

A pécsi „Kiss&Go” parkolók listája:

  • Pécsi Jókai Mór Általános Iskola (Móricz Zsigmond utca, 2+2 parkolóhely)
  • Pécsi Köztársaság Téri Általános Iskola (Köztársaság tér 6 parkolóhely)
  • Ciszterci Szent Margit Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Kollégium (az Apáca utcában, 5 parkolóhely);
  • Koch Valéria Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium – (a Mikes Kelemen és a Tiborc utcában, 3+2 parkolóhely);
  • Miroslav Krleža Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium (az Acsády Ignác utcában, 8 parkolóhely);
  • Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma, Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája, Általános Iskolája és Óvodája (az Engel János úton, 5 parkolóhely);
  • Pécsi Tudományegyetem Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium és Szakgimnázium Általános Iskolája (az Alkotmány utcában, 4 parkolóhely);
  • PTE Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium és Szakgimnázium Deák Ferenc Gimnáziuma és Általános Iskolája (az Őz utcában, 5 parkolóhely);
  • Cserepka János Általános Iskola, Középiskola és Sportiskola (a Radnóti Miklós utcában, 4 parkolóhely);
  • Illyés Gyula Általános Iskola (a Málom-Hegyi úton, 4 parkolóhely);
  • Belvárosi Általános Iskola (a Papnövelde, északi bejárat, 3 parkolóhely).
  • Apáczai Nevelési és Általános Művelődési Központ (Apáczai Cs. J. körtér 1, 6 parkolóhely)
  • Szent Mór Katolikus Általános Iskola (Aradi vértanúk útja, 6 parkolóhely)

Reggel 8 és délután 3 óra között, valamint 17 óra után a Kiss & Go parkolóhelyek normál parkolóhelyként funkcionálnak, melyet a kihelyezett „várakozni tilos” jelzőtáblák és kiegészítő tábláik egyértelműek jeleznek. Itt reggel 7–8 között, illetve délután 15–17 óra között várakozási tilalom van érvényben az adott szakaszon.

További hírek