Pécs egyre zöldebbé válik

Azzal a kijelentéssel, hogy Pécs egy zöld város, talán nem vitatkoznának sokan. Ez azonban többet jelent annál, hogy sok a fa és a virág. Ez azt jelenti, hogy az önkormányzat elkötelezett a városi zöldterületek növelése és a természetvédelem mellett. Annak érdekében, hogy ez a törekvés szélesebb körben is ismert legyen, a város benyújtotta pályázatát a Virágos Magyarország versenyre.

Pécs évek óta egyre nagyobb erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy minél zöldebb várossá váljon. Itt nem pusztán arra kell gondolni, hogy egyre több fát és virágot ültetnek a közterületekre. E mögött ugyanis egy jól átgondolt stratégia van, amely a környezetvédelemre és a fenntarthatóságra helyezi a hangsúlyt, amit a zöldfelületek üzemeltetése során a BIOKOM NKft. érvényesít.

– A korábbi években városunk zöldterületfenntartási tevékenysége sokat fejlődött, elsősorban a városi gyepfelületek ápoltsága tekintetében, ami egy fontos jellemzője a közterületek általános rendezettségének – emelte ki Nagy Ervin városi főkertész. – A Városi Csemetekert az elmúlt években folytatott tevékenységének köszönhetően mostanra a városi faállomány megújításának fontos részévé vált.

A BIOKOM NKft. a csemetekert fennállásának kezdetétől, vagyis 2013-tól 2021-ig évente nagyjából 1000 fát telepített, amely hatékonyan segítette a városi faállomány átlagéletkorának csökkentését.

A virágosítás tekintetében a fenntarthatóság jelenti a fejlődés fő irányát, vagyis egyre több az évelő növényekből kialakított virágfelület. Ezek fenntartása kisebb költséget jelent, bizonyos helyszíneken pedig – a rossz környezeti adottságokból fakadóan – nem is lehetne másként virágfelületeket létrehozni. Természetesen emellett zajlik a hagyományos értelemben vett virágosítás is, a városüzemeltetési társaság idén mintegy 3000 négyzetméter rózsafelületet gondoz, és a nyár elején csaknem 3500 négyzetméteren telepítettek 25 ezer egynyári virágot.

– A fenntarthatóság, a természetvédelem és a városi zöldfelületek biodiverzitásának növelése jegyében több helyen alakítunk ki extenzíven kezelt gyepfelületeket – hangsúlyozta a főkertész. – Ezek nemcsak gazdagon virágoznak, hanem jobb pormegkötők, valamint az adott terület mikroklímáját is kedvezőbben befolyásolják, mint a folyamatosan nyírt gyep. Ilyen gyepfelület található a Sport utcában és az Illyés Gyula utcában, de továbbiakat is tervezünk szerte a városban.

Nagy Ervin hozzátette, hogy az elmúlt évben az erősségüknek mondható közösségi környezetszépítés a pandémia miatt visszafogottabb volt, de remélik, hogy az őszi fásítási szezonba már be tudják vonni a lakosságot.

Most a város lehetőséget kapott arra, hogy ezeket a törekvéseket szélesebb körben is megmutassa, hiszen benyújtotta pályázatát a 2021-es Virágos Magyarország versenyre. A zsűrizés hamarosan megkezdődik, és majd szeptemberben derül ki, hogy szerepelt Pécs a megmérettetésen. A versenyen egyébként 2019-ben a lakosság bevonásával kialakított tüskésréti jubileumi park nyert már különdíjat.

További hírek