Megújult a Zsolnay Vilmos-emlékkút

A belváros egyik ikonikus jelképének októberben kezdődött a restaurálása, a szakemberek ezen a héten végeztek a munkálatokkal.

A kút bikafejeit – egy korábbi rongálás miatt, még az ezredfordulón gyártották újra, azóta azonban nem voltak felújítva, ezért az állaguk jelentősen leromlott. Több helyen megrepedtek, apró részek törtek le belőlük, és fennállt a veszélye, hogy még rosszabb állapotba kerülnek. A BIOKOM Nonprofit Kft. a kút felújítása mellett döntött, melynek munkálatai tavaly októberben kezdődtek. Erre az időszakra – biztonsági szempontból és hogy a restaurálás alatt ne érhesse víz, a kút teljes burkolatot kapott. A munkálatok során a négy bikafejből kettőt cseréltek. Ezek közül az egyik egy több mint 100 éves eredeti példány, a másik pedig egy 1982-es másolat. A másik kettőt – melyek 2000-ben lettek feltéve, szintén javították. A felújítás és a vízkőtelenítés, nem csak a bikafejeket-, hanem a kút teljes egészét érintette. A munkálatok során a kút gépészetét, vezérlését és vízellátását is felújították.

A burkolat ma délután került le a belvárosi látványosságról, így már mindenki megcsodálhatja a megszépült Zsolnay Vilmos-emlékkutat.

További hírek