Megszépül a Niké-szobor környéke Elindult a „Pécs parkjai megújulnak program”

A Niké-szobor a város egyik kedvelt panorámapontja. Régóta problémát jelentett azonban a terület elhanyagoltsága: a lepusztult, mára már használaton kívüli betonelemek elcsúfították a környéket.

A Biokom Nkft. munkatársai, akik korábban már elvégezték a szobor graffiti-mentesítését, február folyamán elbontották a szemet zavaró, funkciójukat veszett tereptárgyakat. Többek között eltüntették az emlékmű déli oldalán lévő zöldterületen, illetve a szobor északi oldalán lévő parkolóban található betonba ágyazott egykori, mára működésképtelenné vált vas világítótestek maradványait, betonkockákat, betonteknőket.

Ezenkívül elszállították az egykori világítást biztosító vas kapcsolószekrényt a betonágyazatával együtt, valamint leszerelték az emlékmű oldalán a már nem működő, de még meglévő 39 darab, mára teljesen elrozsdásodott, lemezből készült lámpabúrát a tokozatokkal együtt.

A felsorolt tételek elbontása után a terület földdel lett feltöltve és elindult a környék parkosítása, amely így tavasszal már ismét kulturált körülmények között várja a pécsi panorámában gyönyörködni kívánó látogatókat, akik kényelmét újonnan kihelyezésre kerülő utcabútorok is szolgálni fogják.

A fenti munkák egy többlépcsős program első ütemét képezik. A Biokom Nkft. ugyanis az elkövetkező időszakban célul tűzte ki Pécs zöldterületeinek revitalizálását, amelynek részeként minden évben több zöldterület, park, kirándulóhely fog megújulni, a társaság karbantartó részlegének, fűrészüzemének és kertészeti csoportjának köszönhetően.

Az idei évben – a Niké szobor mellet – várhatóan a Havihegyi Panorámasétány, a Czinderi park (Árkád mellett), a Puskin tér, a Malomvölgyi parkerdő és a Mandulás tornapálya is megújul, amely munkák tartalmi elemeiről a társaság az elkövetkező hetekben, részleteiben is tájékoztatni fogja az érdeklődőket.

További hírek