Megkezdődhet az egykori Zsolnay-focipálya megtisztítása az illegális szeméttől

Elnyerte az Innovációs és Technológiai Minisztérium 18,2 millió forintos, uniós forrásból finanszírozott, vissza nem térítendő támogatását a BIOKOM NKft. pályázata. Ez az egykori Zsolnay labdarúgópályán egy évtized alatt kialakult illegális hulladéklerakó felszámolását célozza. A munkálatok kedden kezdődnek, és a hónap végére már be is fejeződnek.

A BIOKOM NKft. a Basamalom utcában lévő, a Balokánytól keletre, a pécsváradi vasútvonaltól pedig délre eső terület, az egykori Zsolnay-labdarúgópálya megtisztítására nyújtotta be pályázatát. Erre az ingatlanra az elmúlt tíz évben nagy mennyiségű beton, illetve építési és bontási törmelék került, a hulladékkupacokat pedig átjárhatatlan bozót borította be.

A területen felhalmozott szemét nem jelent kiemelt közegészségügyi kockázatot, de a belvároshoz közeli, a Zsolnay-negyed szomszédságában található ingatlanon indokolt az illegális lerakó felszámolása, amelyre ezzel a pályázattal nyílt meg a lehetőség.

Az előzetes felmérés alapján mintegy 3600 négyzetméteren lesz szükség bozótírtásra, és összesen mintegy 2800 köbméternyi, megközelítőleg 4500 tonnányi hulladékot kell elszállítani a területről. Ez akkora mennyiség, ami egy kézilabdapályát 3 és fél méter magasan töltene meg hulladékkal. Az illegális lerakó felszámolásával és a pályázat elszámolásával március végéig kell végezni, ezért feszített munka kezdődik meg kedden. 4 munkagép és 8 teherautó mellett 30 munkatárs végzi majd el a terület rendezését, amelynek eredményeként március végére gondozott zöldterületté válik a környék – mondta el Meixner Barna, a BIOKOM Nkft. társ-ügyvezetője. 

További hírek