Ma este kezdődik a városi vadgesztenyefa állomány és rózsaágyak permetezése

A BIOKOM Nonprofit Kft. 2023. május 8-10. között végezteti szakvállalkozóval a városi közterületeken a vadgesztenye állomány és rózsaágyak növényvédelmi munkáit. A vegyszeres növényvédelmi munkákra a fehérvirágú vadgesztenyefák esetén a vadgesztenye aknázó moly első nemzedékének rajzása miatt van szükség.

A ma induló permetezésre az éjjeli órákban kerül sor, este 10 órától másnap hajnal 4-ig.  A felhasznált szerek emberekre, melegvérű állatokra nem jelentenek veszélyt, méhekre mérsékelten, halakra és vízi szervezetekre kifejezetten veszélyesek. Közterületen található eszközökre (pl.: gépjárművekre) jutó permetszer károsodást azokban nem okoz.

A kezelendő vadgesztenyefák közelsége által érintett lakosság szíves türelmét kérjük a munkálatok ideje alatt. A munkálatokat éjszaka tervezzük elvégezni, így kérjük az érintett lakosságot, hogy az általa fontosnak tartott intézkedéseket, pl.: ablakok becsukása, növények letakarása, szabadban száradó ruhák beszedése stb. szíveskedjen a melléklet táblázatban foglalt időpontok szerint este elvégezni. (Váratlan időjárás változás, illetve előre nem látható műszaki probléma a délutáni terveket is módosíthatja az éjszaka folyamán!)

A szolgáltató felhívja a tisztelt lakosság figyelmét, hogy a munkálatok nagyobb hanghatással járhatnak, mint amilyenhez éjszaka hozzászokhattunk. A szakemberek igyekeznek mindent megtenni annak érdekében, hogy ne zavarják az éjszakai pihenést. Az éjjeli permetezést a ritkább gyalogosforgalom is indokolja, így a munkavégzés kevésbé zavarja a járókelőket, az autóforgalmat, valamint napközben számos élőlény is mozgásban van, amelyek védelmét szintén szem előtt kell tartani.

Köszönjük megértésüket, együttműködésüket!

Rózsafelületek  
Belváros m2 2023.05.10
Irgalmas templom 10
Korház tér 50
Terracsina tér rózsa 32
Kálvária rózsa 100
Tettye rózsa 236
Kolozsvár u. rózsa 40
Angszter buszforduló rózsa 32
Roma holocaust rózsa 10
Ipar utca 30

Budai

  2023.05.08
Balokány 20
Szabolcsfalu Főtér  36
Szent Borbála szobor rózsa 40
Tom Market áruház rózsa 5
Fehérhegyi buszford. Rózsa 15

Kertváros

  2023.05.08
Maléter zöldsáv rózsa 100
Nagy Ferenc téri rózsa 40
Húsipari rózsa 55
Nevelési Kp. Szökőkútnál 30
Málomi u. rózsaágy 50
Csontváry sétány rózsa 60
Rózsadomb rózsa 40

Uránváros

  2023.05.10
Tüzér u. rózsa 40
Magyar Lajos tér, rózsa 20
Szigeti u. rózsák 66
POTE 20
6-os Páfrány sarok, rózsa 90
Dr. Veress Endre, rózsa 165
Magyarürögi u. (rózsa) 45
Berze Nagy J u. rendőrség, rózsa 20
Bánki D.u., rózsa 20
Park u 20
Összesen: 1 537  

Vadgesztenye permetezési helyszínek:

2023.05.08
1. helyszín db
Volt laktanya területén a belső út menti fák 26
Siklósi út. (Shell) 2
Siklósi út, Parkcenter előtt 28
Árnyas u. játszótér 3
Nagy I. u. (Anikó u. sarok) 3
Zsuzsanna u. 1
Krisztina tér 1
Diana tér 3
Melinda tömbbelső 2
Maléter P.u. (tömb belső) 5
Fülep L. u. 1
Nevelési kp. (EKF) 5
Eszergályos u. (játszótér) 2
Kodolányi u. 1
Kassák u. (játszótér) 1
   
Littke u. 2
Maléter P. u. (Németh tömb) 4
Walleinstein u.  12
Siklósi u. (garázsok) 13
Németh L. u. (tömb belső) 4
Eszék tömb 2
Illyés Gy. U. 3
Málomhegyi út (Iskola előtt) 1
Csipke u.  2
Fay András utca 6
Szellemváros (Csikor K. u.) 3
Galamb utca 11
Honvéd tér 29
Móra F. u. (PIK házak) 3
Málomi út (Fésűs utca bejáratánál) 4
Árnyas u. 16
  199
   
2. helyszín db
Fehérhegyi út 18
Apaffy u. 3
Óvoda u 3
Kolónia u. 42
Hősök tere 4
Szabolcsi út 4
Geszetenyés u. 40
  114

2023.05.09
3. helyszín db
Vargha Damján u. Bacsó Béla u. 39
Légszeszgyár u. 1
Zsinkó u. 6
Balokány tónál 9
Ripl Rónai utca 8
48-as tér 3
Székely u. 30
Kun u. 36
Besenyő u. 31
Török I. u. 4
Torda u. 37
Bokor u. 12
Sarló u. 11
Tündér u. 9
Pósa L. u. 32
   
Hársfa u. 4
Gyár utca 8
Bányász u. 15
Komjáth Aladár u. 17
Dobó István utca 17
Zsolnay úti Tesco 8
Buzsáki u. 6
Karancs u. 14
  357

2023.05.10
4. helyszín db
Magyarürögi út 1
Tiborc utca 4
Esztergár Lajos utca 2
Építők útja 3
Bánki Donát tömbbelső 4
Kodály u. 1
Nagy Jenő utca, Szigeti út 5
Alkotmány u. 14
Őz utca 10
Megyeri tér környezete 14
Rét utca 8
Iparos háztól délre eső tömbök 4
Móricz Zs. Tér 1
Jókai u. – Nagy Lajos király útja 2
Szent István tér 100
Citrom utca 1
Barbakán 18
Káptalan u. 29
Damjanich u. 1
Surányi u. 14. 5
Hunyadi János utca u. 1
Tettye Park és parkoló 15
Kálvária u. 17
Ágoston tér 4
Lánc utca 14
  278
   
5. helyszín db
Nagyárpád  (Főtér) 11
  11
   
6. helyszín db
Vasas, D utca 19
Betlehem G. u. 2
Somogy, Templom mellett 40
Mázsaház utca 1
  62

További hírek