Látványos munkálatok a Vince utcában – Elszállították a malomkereket

Legutóbb tavaly kellett javítani az idén már 12 éve működő malomkereket. Akkor a csapágyak hibásodtak meg.  2021-ben még semmi jel e nem volt annak, hogy a tengellyel is gondok lehetnek. Idén nyáron azonban eltört a malomkerék tengelye.A BIOKOM NKft. egy malomkerekeket gyártó céget bízott meg azzal, hogy orvosolja a problémát. Csütörtökön reggel egy daruskocsi segítségével kiemelték a kereket a helyéről és társaságunk Verseny utcai telephelyére szállították azt.Jövő hét elején Veszprémből érkezik az új tengely, melyet a cég szakemberei szerelnek vissza. Ha jól haladnak a munkálatok, akkor akár jövő héten vissza is kerülhet a malomkerék a megszokott helyére, a Vince utcába.

További hírek