Közlemény a Pécsi köztemető halottak napjához kapcsolódó forgalomtechnikai és egyéb változásokról

Tájékoztatás a forgalmi és a parkolási rend változásáról:

A Pécsi Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztálya által indított közigazgatási eljárás során a járműforgalom eltereléséről az alábbiak szerint határozott:

1. A külső forgalmi sávokban parkolók kialakítása 2018. november 01-jén 06.00 órától november 04-én 21.00 óráig az alábbiak szerint  :

A Siklósi úton a Kanizsai Dorottya út irányából a belváros felé haladva a kereszteződéstől számított 30 métertől a Temető déli bejárata előtti 30 méterig, a jobb szélső sávban 45 fokos szögben kell a járművek várakozását kijelölni és biztosítani.

2. A forgalomkorlátozás idejére a parkolónak kijelölt útszakaszokon a „megállni tilos” jelző táblák hatálya feloldásra kerülnek.

3. A Nagyárpádi úton, a Faiskola utca és a Kemény Zsigmond utca közötti szakaszán, mindkét irányból „Gyalogosátkelés” veszélyt jelző táblák kihelyezését, valamint megállási tilalmat jelző jelzőtábla kihelyezésére kerül sor.

4. A Siklósi úti Shell benzinkút déli kijáratától a temető északi kapujánál lévő gyalogátkelőhelyig 2018. november 01-jén 06.00 órától november 04-én 21.00 óráig az ott lévő „megállni tilos” jelzőtábla hatálya feloldásra kerül.

5.A Siklósi út, Kanizsai Dorottya út – Temető déli kapuja közötti útszakaszra 2018. november 01-jén 06.00 órától 2018. november 04-én 21.00 óráig 40 km/h sebességkorlátozó jelzőtábla kerül kihelyezésre

6. Október 27-november 4 között a temető külső (keleti) területén található bővítési területét megnyitjuk parkolás céljából.

Továbbá tájékoztatjuk a látogatókat, hogy a Temető területén lévő fák nagy része a káros környezeti tényezők hatására, valamint életkorukból adódóan egyre nagyobb számban betegszik meg, illetve szárad ki, veszélyeztetve ezzel a temetőlátogatókat, a temetőben lévő síremlékeket és egyéb műtárgyakat.

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a BIOKOM Nonprofit Kft. folyamatosan végzi a kiszáradt, illetve a balesetveszélyes fák kivágását, metszését, a kegyeleti szolgáltatás zavartalan biztosítása mellett.

Fentiek miatt kérjük, hogy fokozott figyelemmel közlekedjenek a Temető területén.

Megértésüket és türelmüket köszönjük!

További hírek