Idén öt buszmegállót újítottunk fel Pécsett

A munkálatok még tavasszal a Veress Endre utcában a „Műjégpálya” megállónál kezdődtek, majd nyáron az Alkotmány utcai buszmegállónál folytatódtak. Ősszel az Ifjúság útján és a Táncsics utcában a „Szövetség utca” megálló is megújult. Legutóbb az Esztergár Lajos úti „Olympia üzletház” megálló szépült meg, ezt a buszöblöt csütörtök délután adták át a forgalomnak. A meglévő megállóöblöt valamennyi projekt esetében elbontották, majd új pályaszerkezeti rétegeket, köztük nagy teherbírású pályabetont (CP) építettek be. A kivitelezés során az elhasználódott, nyomvályús aszfaltburkolat helyett kialakított, a terhelésnek ellenálló pályabeton-burkolat biztonságosabbá és komfortosabbá teszi az autóbuszok közlekedését.

A BIOKOM NKft. az alábbi buszmegállókat és buszöblöket újította meg Pécsett ebben az évben:

–           Veress Endre u. „Műjégpálya” megálló – belváros felé

–          Alkotmány u. „Alkotmány utca” megálló – belváros felé

–          Ifjúság u. „Klinikák” megálló – belváros felé

–           Táncsics M. u „Szövetség u”. megálló – belváros felé

–           Esztergár L u „Olympia üzletház” megálló – Uránváros felé

Társaságunk idén már nem tervez több buszmegálló felújítást, jövőre viszont folytatódnak az ehhez hasonló munkálatok.

További hírek