Genczler István 1964-2021

Hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt Genczler István, a BIOKOM Nkft. ügyvezető igazgatója. Halálával fájdalmas veszteség érte a pécsi önkormányzatot és a városüzemeltetési társaságot.

Genczler István Pécsen született, és Pécsváradon nőtt fel. A Széchenyi István Gimnáziumban érettségizett, majd a miskolci Nehézipari és Műszaki Egyetemen szerzett bányamérnöki diplomát. A mecseki szénbányáknál kezdte pályáját, de a bánya bezárását követően váltania kellett, ezért 1994-ben mérnök-szakközgazdász diplomát szerzett a pécsi egyetemen.

1995-ben kontrolling vezetőként kezdett el dolgozni a BIOKOM Kft-nél, később a cég gazdasági igazgatója, majd cégvezetője lett. Szakmai tevékenysége során kezdettől fogva meghatározó feladatot vállalt a cég hulladékgazdálkodással és másodnyersanyagokkal kapcsolatos pályázati-, beruházási-, üzemeltetési és fejlesztési tevékenységében. Kiemelkedő tevékenységei közt említhető még, hogy közreműködött a két tanácsi vállalatból létrehozott, majd vegyes tulajdonúvá alakított BIOKOM Kft. korszerű piaci alapokon nyugvó gazdasági társasággá szervezésében. Szakértelmével és innovatív gondolkodásával számos, a város érdekeit szolgáló koncepció és feladatterv kidolgozásában és megvalósításában vett részt. Többek között hozzájárult a Mecsek-Dráva Regionális Hulladékgazdálkodási Program, a Pécs Ökováros–Mecsek-Dráva Ökorégió Program Koncepciója, és a Pécs az Életminőség Pólus koncepció létrehozásához és működtetéséhez. Tanácsadóként és gyakorló szakemberként segítette a város gazdasági életének fejlődését.

Két évtized után, 2015-ben távozott a BIOKOM Kft-től, majd a Kaposvári Víz- és Csatornamű Kft. ügyvezető igazgatója lett. Hogy minél színvonalasabb munkát végezhessen, vízmű üzemeltetési szakmérnöki diplomát is szerzett.

2020-ban érkezett vissza Pécsre a kiváló üzemeltetési szakember és vette át a BIOKOM Nkft. vezetését. Egészsége azonban közbeszólt, néhány hónap aktív munka után kórházba került. Hosszan tartó betegségét méltósággal és türelemmel viselte, szervezete május 20.-án este adta fel a harcot a kórral szemben. 56 éves volt.

Genczler Istvánt kiváló szakembernek ismertük, aki nem riadt vissza az új kihívásoktól és folyamatosan bővítette tudását. A korrekt, hiteles, szakmaiságára büszke mérnök-közgazdász minden feladatát a lehető legnagyobb odaadással és lelkiismeretesen végezte. Olyan munkatárs volt, akire minden kollégája bármikor számíthatott. Vezetőként következetes, mégis emberséges volt, és szakmai alázattal szolgálta a pécsiek érdekeit.

Genczler István emlékét megőrizzük.

További hírek