Forgalomkorlátozás az István utcában

Forgalomkorlátozásra, illetve szakaszosan teljes útzárra kell számítani a következő hónapokban Pécsen, az István utcában. Gázvezeték rekonstrukciós munkálatok kezdődnek 2021. június 21-én, amelyek várhatóan 2021. november 19-ig tartanak.

Gázvezeték rekonstrukciós munkálatokat végez több ütemben az E.ON Dél-dunántúli Gázhálózati Zrt. 2021. június 21-től várhatóan 2021. november 19-ig Pécsen, az István utcában. A kivitelezést az utcában az utóbbi években gyakran jelentkező meghibásodások, gázszivárgások, illetve a mecsekoldali ingatlanok növekvő gázigénye tette indokolttá.

A munkálatok az István utca teljes hosszát, a Kálvária út „István utca” déli oldali buszmegálló és István utca közötti szakaszát, illetve a Péter utca 1. és István utca közötti szakaszát érintik majd.

Az I. ütem június 21-én kezdődik, a munkálatok ideje alatt a Kálvária utca déli felén a forgalmi sávot teljes szélességében lezárják, közlekedni az utca északi sávjában lehet majd korlátozások mellett. Június 21-től várhatóan két héten keresztül jelzőlámpás irányítás mellett, váltakozó irányban haladhat a forgalom, ezért torlódásra lehet számítani. Az I. ütem második felében jelzőlámpás irányításra már nem lesz szükség, de közlekedni továbbra is csak korlátozások mellett lehet az érintett szakaszon.

Az érintett 33-as autóbuszjárat menetrend szerint közlekedik majd, viszont az „István utca” elnevezésű buszmegálló ideiglenesen megszűnik mindkét oldalon, az utasok az „Alagút”, illetve a „Tettye utca” elnevezésű buszmegállókban tudnak majd fel- ás leszállni. A felújítás I. ütemében az Aradi Vértanúk útja – Hunyadi János út kereszteződésében a jelzőlámpát kikapcsoljuk a torlódások elkerülése érdekében.

A II-V. ütemek során a kivitelezés csak teljes útlezárás mellett oldható meg a gerincvezeték nyomvonala és az út szélessége miatt. A szakaszos kivitelezés lehetővé teszi, hogy a lakókat a lehető legkevesebb kellemetlenség érje, hiszen a munkavégzéssel nem érintett részeken a lakók az ingatlanjaikat elérhetik.

A lezárással érintett útszakasz lakói a környező utcákban – Péter utca, Ilona utca, Szőlő utca, Mandula utca, Antal utca, Kálvária út szervízútja, Nyúl utca – tudnak majd parkolni a KRESZ szabályainak betartása mellett. A rekonstrukció ideje alatt a parkolóhelyek számának növelése céljából a Nyúl utcában a Biokom Nkft. ideiglenesen bevonja a megállni tilos táblát.

Az E.ON Dél-dunántúli Gázhálózati Zrt. tájékoztatása szerint a rekonstrukció ütemezése a következő:

I.ütem: 2021.06.21 – 2021.07.21 (Kálvária utca)

II.ütem: 2021.07.22 – 2021.08.23 (Péter u – István u. 33/1)

III. ütem: 2021.08.24– 2021.09.21 (István u. 33/1 –Nyúl u.)

IV.ütem: 2021.09.22– 2021.10.21 (Nyúl u. – István u. 9)

V.ütem: 2021.10.22– 2021.11.19 (István u. 9 – István u. 1)

További hírek