Felújított játszótérnek örülnek a gyerekek

Megújult a Puskin téri játszótér és annak környezete, amelyet pénteken hivatalosan is átadtak a pécsieknek. Hintán, mászókán és rugós játékokon szórakozhatnak a gyermekek, de az óriások kertje is számos kalandot rejteget.

A nyár a gyermekek számára az önfeledt szórakozásról szól, és kevés olyan hely van, ahol jobban érezhetnék magukat, mint egy felújított játszótéren. Ezt a célt szolgálja a Puskin téri játszótér is, amelyet pénteken adtak át hivatalosan a pécsieknek. Az újonnan telepített eszközöket nézve nem is gondolnánk: kétszeres erőfeszítést igényelt a Biokom NKft. részéről, hogy a tér most így nézzen ki.

– A játszótér és a park már a múlt hét végére felöltötte új köntösét – emelte ki Péterffy Attila, Pécs polgármestere a pénteki eseményen. – Majd jött a vasárnap, és olyan vihar csapott le a város keleti részére, amilyenhez hasonlót eddig ritkán lehetett látni. A vihar a Puskin teret sem kímélte, ezért a Biokomnak újra munkába kellett állnia, és helyreállítania a károkat.

A polgármester hozzátette, az elmúlt hetek viharai extrém kihívások elé állították a városüzemeltetésért felelős céget. Valószínű, hogy hosszútávon is hasonló időjárási jelenségekre kell berendezkedni, ezért köszönetét fejezte ki, hogy azok, akik a károk helyreállításáért felelnek tudják és teszik a dolgukat.

A munka valóban sok, hiszen a Biokom ebben az évben azt a célt tűzte ki, hogy városüzemeltetési feladatainak ellátása mellett megújítja a pécsi köz- és zöldterületeket. A Pintér János Parkmegújítási Programnak köszönhetően a Niké-szobor megszépült környezete valóban Pécs egyik legfőbb látványosságává vált, a Mandulás tornapálya felújított eszközei mozgásra csábítanak, a Panoráma-sétányon kialakított kilátóterasz pedig csodás látképet nyújt a városra. A sor méltó folytatása lett a Puskin tér.

– A park megújításának első elemeként tavaly ősszel 11 fát ültettünk el, hogy árnyékot adjanak majd az ide látogató családoknak – mondta Meixner Barna, a Biokom NKft. ügyvezető igazgatója. – Az elmúlt hetekben pedig a tereprendezést és az új fogadófelületek kialakítását követően megépítettük a gyermekek biztonsága érdekében a játszótér kerítését, és telepítettük az új játékokat, valamint padok, hulladékgyűjtő edényeket is kihelyeztünk.

Az ügyvezető megemlítette, hogy a téren az óriások kertjét is felfedezhetjük, ahova 180 olyan nagyméretű növénypalántát ültettek a Biokom munkatársai, amelyek mellett a gyermekek egészen aprónak érezhetik majd magukat.

A játszótér nem újulhatott volna meg Sík László Lajos önkormányzati képviselő 3 millió forintos támogatása nélkül. A képviselő az eseményen köszönetet mondott a Biokom munkatársainak a tér megszépítésében végzett tevékenységükért, és Pécs polgármesterének, amiért elfogadta, felkarolta és támogatta a felújításra tett képviselői javaslatot. Köszönetet mondott továbbá a választókörzetben élő pécsieknek is, amiért megértők, türelmesek voltak, és hittek abban, hogy gyerekeket 20 éven át szolgáló játszótér teljesen meg fog újulni.

További hírek