Befejeződtek az urnaföld munkálatai
A Pécsi Köztemető üzemeltetőjeként társaságunk célja, hogy a sírkertben az elhunytakat méltó körülmények között helyezhessük végső nyughelyükre. Ennek érdekében az idei évben egy exkluzív urnaföldet alakítottunk ki, de folyamatosak az egyéb felújítások is.
Befejeződtek a Pécsi Köztemető XXIV-es parcellájában kialakított úgynevezett exkluzív urnaföld munkálatai. A fejlesztésre azért volt szükség, hogy az elhunytakat méltó körülmények között tudjuk végső nyughelyükre helyezni. A parcellában kizárólag földi urnás temetkezés lehetséges, a 120 urnatok mindegyikébe két urna helyezhető. A munkálatok 2020. május 11-én kezdődtek – és 2021. augusztusára fejeződtek be – saját kivitelezésben, vállalkozót csak a beton urnadobozok gyártásához kellett bevonni. A terület déli oldalát határoló padkán 5, a parcellát felező járda mentén pedig további 1 saját építésű padot is kihelyeztünk.
– Exkluzív urnaföldnek azokat a parcellákat, vagy parcella részeket nevezzük, ahol az urnasírhelyekre csak gránit építmény helyezhető el meghatározott méretben és formában – magyarázta Schranz Richárd, a Pécsi Köztemető vezetője.
A vezető hozzátette, az exkluzívnak nevezett – akár urnás, koporsós vagy sírbolt kialakítású – parcellák létrehozásánál egy magasabb színvonal elérése a cél a sírhelyek elrendezése, a sírhelyek közti területek kialakítása, a felhasznált anyagok minősége, valamint a park részeihez felhasznált növényzet fajtaválasztéka és mennyiségi szempontjait tekintve.
A Pécsi Köztemetőben folyamatosak a felújítások, karbantartási munkák. Ezek egy részével mindenszentek ünnepére el is készülünk, de hosszútávú fejlesztésekben is gondolkodunk. Kőhegyi Csaba, a Biokom NKft. stratégiai és koordinációs vezetője elmondta, a napokban megkezdték a sírkertben az I. számú íves urnafal B és C épületrészének felújítását, amely a tervek szerint 45 napot vesz igénybe. Ez idő alatt az urnasírhelyek nem látogathatók, oda mellétemetés a felújítás befejezéséig nem intézhető.
– A következő hetekben kátyúzni fogjuk a temetői utakat, hogy megkönnyítsük a közlekedést az autóval érkező látogatók számára – folytatta Kőhegyi Csaba. – A főbejáratnál lévő nagykapu felújítását is tervezzük, ami még idén el fog készülni. A kerítés szakaszos helyreállítására vonatkozóan átfogó terv készül, a munkálatok saját kivitelezésben még ebben az évben megkezdődnek, de a teljes felújítás hosszabb időt fog igénybe venni.