Befejeződtek a pécsi villamos és környezetének megújítási munkálatai

Miután a vármegyei kormányhivatal tavaly a mintegy 10 éve a Ferencesek utcájában álló villamos elszállíttatásáról határozott, a BIOKOM megkezdte – saját erőből a szerelvény teljes körű felújítását annak érdekében, hogy a pécsiek új helyszínen, megszépült állapotban tekinthessék meg a villamost.

A BIOKOM NKft. munkatársai nem csak a kocsit újították fel kívül-belül, hanem a Balokányban – ahol két vonal végállomása is volt – az új helyszínül szolgáló területet is rendbe tették, parkosították, valamint a kilátogatók információkat olvashatnak, régi képeket tekinthetnek meg az egykori pécsi villamosközlekedés útvonalairól szerelvényeiről.  Az érdeklődök arról is tájékozódhatnak, hogy a kiállított jármű nem közlekedett ugyan városunkban, hiszen sajnos egyetlen a városban közlekedő villamos sem maradt fent, amely kiállítható lett volna, de egyfelől nagyban hasonlít az ötvenes években itt közlekedő járművekre, másfelől a Ferencesek utcájában eltöltött közel 10 év miatt is már igazán pécsinek érezhetjük ezt a kocsit, amely a jövőben megannyi rendezvény otthonául is szolgálhat. 

További hírek