A Városi Útfelújítási Programban az előzetes ütemterveknek megfelelően folynak a kivitelezési munkák

Március végén és április első hetében, a tavaszi szünetre időzítve zajlik majd a Donátusi út rekonstrukciója. Tekintettel arra, hogy az elmúlt évtizedekben az útalap is elhasználódott, ezért a teljes pályaszerkezet átépítése szükséges, amely csak teljes szélességű útlezárás mellett végezhető el a Lepke dűlő csomópont és a donátusi buszforduló között.

Az ütemterv szerint a teljes szélességű lezárás 2024. március 27-én, szerdán 8:30-kor kezdődik és április 5-e, péntek koraestig tart. Ebben az időszakban a mintegy 300 méter hosszú útszakaszra járművel nem lehet be-, illetve kihajtani, az ingatlanok csak gyalogosan lesznek megközelíthetők, amelyről a kivitelező szórólapon is tájékoztatja a háztartásokat. A lezárt szakaszon élők gépjárművekkel a Lepke dűlőtől délre eső szakaszon a Donátusi úton és a donátusi buszfordulóban tudnak várakozni. Ezen időszakban a Belváros irányából Donátus a Gólya dűlő – Fácán dűlő útvonalon keresztül lesz elérhető. A lezárás idején az érintett 37, 46 és 47-es jelzésű autóbuszok a Zurna dűlő ideiglenes buszfordulót használják, ahol ideiglenes megállóhely létesül.

A Lepke dűlő és a Kisdeindol Hegyhát dűlő csak északi irányból a Kisdeindoli út – Kisdeindol dűlő útvonalon lesz elérhető. A Kisdeindol Hegyhát dűlő ideiglenesen kétirányú forgalmú lesz.

A lezárt szakaszon lévő háztartások részére a Donátus buszfordulóban és a Lepke dűlő csomóponttól délre hulladékgyűjtő sziget lesz kialakítva, ahol kommunális és szelektív hulladékgyűjtő edények lesznek elhelyezve.

További hírek