A pécsiek kényelmét szolgálja az új parkolórendelet – 7 havi bérletet vezetünk be

Pécs polgármestere a város önkormányzata nevében május 27-én hozta meg azt a rendeletet, amely a város területén érvényes parkolóbérletek és behajtási engedélyek megváltására és érvényességére vonatkozik 2021. végéig.

A döntésre azért volt szükség, mert a kormány május közepén, döntött arról, hogy hosszú hónapok után, tört hónapban, május 25-től megszünteti az ingyenes parkolás intézményét, ami számos megválaszolandó kérdést vetett fel.

Pécs önkormányzata és a Biokom NKft. munkatársai a rendelet tartalmának kidolgozásakor Pécs és más magyar nagyvárosok tapasztalataira is támaszkodtak. A rendelet készítői arra helyezték a hangsúlyt, hogy a lehetőségekhez képest a legméltányosabb és a legkényelmesebb megoldást nyújtsák az autóval közlekedő pécsieknek, azaz, hogy a májusi törthónapra senkinek ne kelljen egész havi, negyedéves, vagy akár féléves bérletet vásárolnia. Törekedtek arra is, hogy június hónapra, egyes esetekben havi bérlet hiányában ne kelljen senkinek negyedéves, vagy féléves bérletet vásárolnia, illetve, hogy az önkormányzat a lehetőségeihez mérten kompenzálja a pécsi bérlettel rendelkező autósokat. 

A május-június havi bérletekre vonatkozó egyszerűsítés, valamint a rendkívüli helyzetre válaszként létrehozott 7 havi jogosultság alapú parkolóbérlet és behajtási engedély bevezetése a méltányosság mellett azt is szolgálja, hogy a lehető legkevesebb alkalommal kelljen a pécsieknek bérletért sorban állnia.

A rendelet értelmében

  • a 2020. november hónapra érvényes havi bérletek – csakúgy, mint minden 2020. december 31.-én lejáró bérlet – a várakozási díjmentesség megszűnését követő naptól számított 15. napig, azaz június 8-áig használhatók fel,
  • a 2021. május hónapra megvásárolt parkolóbérletek érvényességi ideje meghosszabbodik 2021. június 30. napjáig,
  • a 2021. június havi bérletek érvényesek május hónapra is, de legkorábban a megvásárlás időpontjától, azaz érvényességüknek visszamenő hatálya nincs,
  • a jogosultság alapján természetes személyek részére vásárolható 2021. évi II. féléves parkolóbérlet már 2021. június 1. napjától hatályos, azzal, hogy érvényességének a megvásárlás előtti időszakra visszaható hatálya nincs.
  • május hónapban, a módosítás előtt megvásárolt, és a rendelettel érintett bérletek díjának különbözetét – amennyiben a vevő írásban kéri – az üzemeltető az idei évi következő vásárlás során a bérlet díjából kompenzálja.

Az új parkolóbérletek árait a Biokom NKft. honlapján, a biokom.hu oldalon  tekinthetik meg.

Pécs önkormányzata ezúton is köszönetet mond minden pécsinek, aki az elmúlt hetekben parkolóbérletet vásárolt és mindazok türelméért is, akiknek a mindennapjait megnehezítette az ingyenes parkolás okozta rendkívüli zsúfoltság a város egyes területein.

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata

További hírek