A BIOKOM illegális hulladéklerakókat számolt fel István-aknán

Pécsett István-akna is azon településrészek közét tartozik, melyek esetében jellemző a jogellenesen elhelyezett és felelőtlenül elhagyott hulladékok igen intenzív felbukkanása.

Emiatt időszerűvé vált már egy nagyszabású takarítási munka, melyet az elmúlt héten a BIOKOM Nonprofit Kft. Köztisztasági Részlege – a környék lakosságának nagy örömére – el is végzett.

Egy héten keresztül egy ötfős csapat dolgozott szorgosan a területen. Ennek eredményeképpen összesen 45 köbméter, azaz mintegy 3,5 tonna lomtól és háztartási hulladéktól sikerült megszabadítani a közterületeket és beépítetlen önkormányzati ingatlanokat. Az elvégzett munka értéke elérte a nettó 400 ezer forintot.

A cél az, hogy a most elvégzett munkának hosszú távon legyen eredménye, ezért mind a közterület-felügylet, mind a polgárőrség többször fog arra járőrözni, illetve van remény arra, hogy az ott élők is jobban fognak vigyázni a megtisztított területre.