A Bálicsi út 29. szám alatti parkosított udvar egyik legmeghatározóbb eleme egy impozáns törökmogyoró, amely méretével, korával és jó egészségi állapotával is kiemelkedik a városi fák közül. A mintegy húsz méter magas fa vélhetően több mint száz éve áll ezen a helyen, jóval azelőtt gyökeret vert, hogy a környék mai beépítése kialakult volna.

A törökmogyoró nem tartozik a leggyakoribb városi fafajok közé. Lassú növekedésű, hosszú életű faj, amely különösen értékes akkor, ha egyedenként, jó állapotban marad fenn. Ez a példány tipikus városi túlélő: alkalmazkodott a kertvárosias környezethez, az épületek közelségéhez és az évtizedek során változó használati módokhoz, miközben megőrizte stabil, egészséges szerkezetét.

A fa parkosított, zöldfelületekben gazdag udvaron áll, ahol a gyep, az ültetett növényzet és a burkolatlan talajfelületek még biztosítják számára az életfeltételek nagy részét. Városi környezetben ez korántsem magától értetődő: a burkolatok terjedése, a talaj tömörödése és a gyökérzóna bolygatása gyakran vezet idős fák gyors leromlásához. Ennél az egyednél éppen ezért kiemelten fontos, hogy a törzs környezete szabadon maradjon, és a gyökérzet elegendő vízhez és levegőhöz jusson.

A törökmogyoró védelmének célja nem látványos beavatkozásokban rejlik, hanem épp ellenkezőleg: a lehető legkevesebb zavarásban. A fa koronájába csak akkor szükséges belenyúlni, ha azt biztonsági okok indokolják, például elöregedett, korhadt ágak esetén. Ilyenkor is kizárólag szakértői felügyelettel, kíméletes módon szabad eljárni, hogy a fa természetes formája és életereje megmaradjon.

Hosszabb, aszályos időszakokban a talaj vízellátása segítheti a fa állapotának fenntartását, különösen egy olyan klímában, ahol a nyarak egyre szárazabbak és melegebbek. A rendszeres állapotellenőrzés szintén hozzájárul ahhoz, hogy az esetleges problémák időben felismerhetők legyenek, és ne csak akkor történjen beavatkozás, amikor már elkerülhetetlen a nagyobb károsodás.

Ez a törökmogyoró nem erdő, nem park, hanem egyetlen fa – mégis jól mutatja, hogy egy városi környezetben álló idős fa önmagában is komoly természeti értéket képvisel. Megőrzése egyszerre szól a természetvédelemről, a városi zöldfelületek minőségéről és arról a szemléletről, amely szerint nem minden érték pótolható újratelepítéssel. Egy százéves fa esetében az idő maga a legfontosabb tényező – és ebből van a legkevesebb.