Szerző: Nagy Ervin, városi zöldterület-gazdálkodási vezető – BIOKOM NKft.
Forrás: Lengyel Erzsébet (http://www.lerzso.hu/?page_id=132)
Vizet számos módon kijuttathatunk az öntözendő zöldfelületekre. Ugyanakkor fontos kérdés a hatékonyság úgy a kijuttatás, mint a megfelelő mennyiség tekintetében. A fák öntözése kapcsán a pécsi közterületeken az alábbi módszerekkel találkozhatunk:
- locsolás slaggal, öntözőkannával földtányérba
- locsolás lajtos kocsival
- gyökérzónás öntözés dréncsövön keresztül
- vízkijuttatás öntözőzsák segítségével
- gyökérzónás öntözés tápanyagkúton keresztül
- esőztető öntözés szórófejekkel
- mikroöntözés csepegtető csővel
Mielőtt megtárgyaljuk az egyes módszereket, fontos beszélni a beszivárogtató öntözésről. Ez az öntözésnek egy olyan fázisa, amikor a talajt átnedvesítjük kisebb mennyiségű vízzel. Mondhatjuk, hogy amolyan előöntözést végzünk annak érdekében, hogy a talaj olyan állapotba kerüljön, amelyben könnyebben be tudja fogadni a több vizet. A teljesen száraz talajokon, különösen a tömör, agyagos kötött talajféleségek felszínén a víz lefolyik öntözéskor, nem tud egyből beszivárogni, így nem hatékony az öntözésünk. Fontos tehát türelmesnek lenni, és az előöntözést követően pár perccel később, amikor a talaj már átnedvesedett, visszatérni a növényhez és folytatni az öntözést.
- Locsolás slaggal, öntözőkannával földtányérba
A módszer fontos eleme a földtányér. A földtányért úgy kell méretezzük, hogy 20-30 liter víz megtartására alkalmas térfogatú legyen. Nem mindegy azonban, hogy milyen talajunk van. Ha jó vízáteresztő homokos szerkezetű, akkor kisebb földtányér is elégséges, hiszen az öntözés közben több víz tud beszivárogni. Ha nehéz kötött talajféleségünk van, akkor pedig nagyobb földtányérra lesz szükségünk. A földtányér kialakításának is több módja lehet:
Az első módszer az általános. Leginkább azért, mert az ültetés során kiszoruló földnek így lesz helye a fa körül, és nem kell elszállítani. Ilyenkor tehát a fa tövét az eredeti terepszinttel megegyező magasságban pozícionáljuk, feltöltjük az ültető gödröt ültető közeggel, majd egy, a terepszintből kiemelkedő tányért alakítunk ki.
A második módszer esetén a fa töve az eredeti terepszint alatt helyezkedik el kb. 10 cm-rel, és ehhez a körülötte lévő terep, mintegy „tölcsér” csatlakozik. Az utóbbi megoldás azért jobb, mert így a környező területről is van lehetősége a csapadékvíznek a fa tövénél gyülekezni, míg az első esetén a potenciálisan odafolyó vizet éppen a földtányér nem engedi a fa tövéhez jutni.
A kannázás esetén a legegyszerűbb módszer, ha egy vízvételi helyről (ezek általában terepszint alatt elhelyezett vízvételi pontok, vagy nyomókaros közkifolyók) megtöltjük az öntözőkannánkat, és komótosan, akkurátusan 5-6 kanna vízzel (ez 50-60 litert jelent) meglocsolunk egy-egy fát. Érdemes nem egyszerre ráönteni a fára 50 liter vizet, hanem felváltva öntözni 2-3 fát a jobb beszivárgás érdekében.
Slaggal történő locsolás nagyobb figyelmet kíván, hiszen nehezebben mérhető ki a megfelelőnek gondolt 50 liter pontosan. Emellett a mostani szóró pisztolyok nem mindegyike alkalmas a víz kis nyomással történő kijuttatására, a nagy nyomással érkező víz pedig roncsolja a talaj szerkezetét. A legjobb, ha nem használunk szórófejet. A ¾”-os tömlőből egy átlag kerti csapból történő vízvétel esetén 20-25 másodperc alatt folyik ki 10 liter víz. Tehát nincs más dolgunk, mint számolni a beszivárogtatásnál 5-10 másodpercig tartva a slagot, majd 1-2 perccel később újra locsolni kb. 60-80 másodpercig, vagy ahogy a földtányér fel nem telik.
2. Locsolás lajtos kocsival
A lajtos kocsival történő locsolás a legdrágább, és legkevésbé hatékony locsolási megoldás, jól lehet, a legtöbb esetben nincs más lehetőség. A locsolóvíz szállítása a vízvételi ponttól költséges feladat, a rendszer üzemeltetéséhez pedig rendszerint 2 fő szükséges: egy fő, aki kezeli a kocsit és a szivattyút, és egy fő, aki a slagot húzza-vonja. Mivel a kocsi szivattyúja egyedi, ezért érdemes annak vízhozamát megmérni, és ennek tudatában meghatározni, mennyi ideig kell tartani a slagot egy fánál.
3. Gyökérzónás öntözés dréncsövön keresztül
Ennél a módszernél egy dréncsövet helyezünk az ültetett növény gyökérzete köré az ültető verembe, melynek az egyik végét a terepszint fölé hozzuk, amin keresztül később vizet tudunk a csőbe engedni. A dréncsőben lévő víz a cső pórusain keresztül kiszivárog, így jut majd víz a fa gyökérzónájába.
A dréncső méretének megválasztásakor mi a 80mm átmérőjűt preferáljuk, de kisebb növényeknél jó az 50 mm-es, nagyobbaknál pedig a 100mm átmérőjű is. Fontos, hogy a csöveket geotextíliával tekerjük körbe, azt pedig dróttal erősítsük rá annak érdekében, hogy a gyökerek lassabban nőjenek bele a cső pórusaiba.
A csövet nem kell mélyebbre helyezni, mint az ültető verem alja. Azonban felfelé ne egyenesen vezessük, hanem spirálisan a gyökérzet körül, annak érdekében, hogy azt teljes terjedelmében jobban átáztassa.
Fontos, hogy a cső végére kerüljön kupak. A csőben jelentkezik az ún. kéményhatás, mely során a levegő a csőből kifelé áramlik, ezzel szárítva a talajt a cső körül. Így ha nincs benne víz, vagy a felszíni vége nincs betömve, akkor inkább szárítjuk vele a talajt.
A dréncsöves megoldás igen jó módszer a fa gyökérzónájának átnedvesítésére, azonban önmagában nem elégséges az ültetést követő időszakban. Az 50 mm-es cső 1 méteres szakaszában 5 liter, a 80 mm-esnek 8 liter, a 100 mm-esnek pedig 10 liter fér el. Igaz, ha 3-4 méter hosszú csövet megtöltjük vízzel azzal kb. kijön a fánként locsolandó mennyiség, azonban sok víz kerül a verem aljára, és onnan lefelé szivárog. A lefelé szivárgó víz hasznos, mert a fa gyökerei ennek hatására lefelé is fejlődnek, de a felső gyökérzóna részek egyelőre nem érik azt el. Ezért a cső megtöltésén túl érdemes lehet a feltalajt is öntözni. A többlet vizet a növényünk meg fogja hálálni.
Számítanunk kell arra, hogy a cső 8-10 év alatt tönkremegy, eltömődik, összetörik. A csövet kivenni a gyökerek közül nem lehet. A felszíni véget le lehet vágni, a többi részét pedig sajnos a talajban kell hagyni.
4. Vízkijuttatás öntözőzsák segítségével
Az öntözőzsák újszerű módja a fák öntözésének. A módszer során egy 70 literes vizet magában tartó anyagból készült perforált aljú zsákot helyezünk el a fa tövében, melyből pár óra alatt kiszivárog a víz a fa tövéhez. Ennek előnye, hogy a zsák térfogata meghatározza a vízmennyiséget, így egyszerűbb a munkavégzés. Továbbá zsák lassan engedi ki perforált alján a vizet, emiatt a beszivárogtató öntözési fázisra nincs is szükség, tehát gyorsabban lehet haladni. Jelentős hátránya azonban, hogy a műanyag zsák a törzset körbe veszi, és a zsák, valamint a fa törzse között kialakuló nedves párás közeg a kéreg befülledését teszi lehetővé. További hátrány, hogy a zsák rongálásra érzékeny, ezen felül a cipzár, amellyel össze lehet a két végét kapcsolni, meglehetősen sérülékeny. Gondot jelent még, hogy viszonylag drága, és még esztétikailag is kifogásolható.
Forrás: https://www.gazdabolt.hu/cikkek-hirek/cikk/mire-jo-az-ontozozsak
A módszert úgy lehet javítani, hogy a fa körül, annak csurgóvonalán karókat ütünk le a földbe. És ezekhez erősítjük a zsákokat. Így elérhető, hogy az öntözővíz a gyökérzet legintenzívebb felszívási zónájához jusson azonnal, továbbá elkerülhető a törzs kérgének megbetegedése. Ebben a helyzetben legalább 3 zsákra lesz azonban szükségünk, hogy pozitívan befolyásoljuk a gyökérzet fejlődését. (Mivel a gyökerek a víz irányába fejlődnek, ha 1 zsákot helyezünk ki, akkor nem szimmetrikusan alakul ki a gyökérzet. Ha 2 zsákot helyezünk ki a fa két oldalára, akkor, mivel 1 vonalban helyezkednek el, a tartó gyökerek a fa állékonyságát negatívan befolyásolják. Ha 3 helyen, egymástól 120 fokos szögben helyezzük el a zsákokat, akkor a fa rögzítése is stabil lesz.)
A zsákokat slaggal érdemes feltölteni, és munkavégzés közben ellenőrizni kell azok épségét.