Korlátozott várakozási övezetek:
KRESZ 15. § (1) bekezdés c) pont szerint „Korlátozott várakozási övezet” és „Korlátozott várakozási övezet vége” táblával kijelölt közterület.
Korlátozott várakozási övezetben a jogosult vagy jogosított magánszemély, a jogosult intézmény vagy az intézményi dolgozó korlátlan ideig várakozhat az Üzemeltető által kibocsátott várakozási engedély használatával.
Munkanapokon 8-18 óra között a legfeljebb 120 perc – időtartamig lehet várakozni várakozási engedély nélkül. A várakozás kezdő időpontját a jármű első szélvédője mögött jól látható módon elhelyezett adathordozón (beállítható órán) kell rögzíteni. Az óra állását a várakozás megkezdését követően megváltoztatni tilos. A kezdő időpont utólagos igazolásának nincs helye. A meghatározott időtartam lejárta után a várakozóhelyet vagy az övezetet a járművel el kell hagyni. A várakozási időtartam a jármű övezeten belüli áthelyezésével nem hosszabbítható meg.
A korlátozott várakozási övezetre vonatkozó szabályok betartását a Pécsi Közterület-felügyelet és a Rendőrség munkatársai ellenőrzik.
További részletes információk a jogszabályok menüpontban a 43/2021 (XI.22) számú önkormányzati rendeletben olvashatóak.
1. korlátozott várakozási övezet
| A | ||
| 1 | Antónia utca | |
| 2 | Aradi Vértanúk útja díszburkolattal ellátott szervízútja | |
| 3 | Babits Mihály utca | |
| 4 | Bartók Béla utcának a Székely Bertalan úttól az Aradi Vértanúk útjáig tartó szakasza | |
| 5 | Bessenyei utca | |
| 6 | Gebauer Ernő utca | |
| 7 | György utca | |
| 8 | Hunyadi János utcának Surányi Miklós úttól az Aradi vértanúk útjáig tartó szakasza (páratlan nyugati oldal) | |
| 9 | Juhász Gyula utca | |
| 10 | Kacsóh Pongrác utca | |
| 11 | Kaposvári út | |
| 12 | Kodály Zoltán utca 2.–16. számú társasházak közötti szakasza | |
| 13 | Mecsek utca | |
| 14 | Miklós utca | |
| 15 | Mikszáth Kálmán utcának a Surányi Miklós úttól a Hunyadi János utcáig tartó szakasza | |
| 16 | Nyíl köz | |
| 17 | Nyíl utca | |
| 18 | Surányi Miklós útnak a Székely Bertalan úttól a Hunyadi János utcáig tartó szakasza | |
| 19 | Székely Bertalan útnak a Surányi Miklós úttól a Bartók Béla utcáig tartó szakasza | |
| 20 | Vilmos utca |
2. korlátozott várakozási övezet
| A | ||
| 1 | Ágoston tér Losonc utcától délre húzódó díszburkolattal érintett szakasza | |
| 2 | Ágota utca | |
| 3 | Antal utca | |
| 4 | Barátúr utca | |
| 5 | Boldizsár utca | |
| 6 | Bosnyák utca | |
| 7 | Böck János utca (37. számtól a Tettye utcáig tartó szakasza) | |
| 8 | Cserző köz | |
| 9 | Derkovits utca | |
| 10 | Domb utca | |
| 11 | Domonkos utca | |
| 12 | Felsőhavi utca | |
| 13 | Ferenc utca | |
| 14 | Gáspár utca | |
| 15 | Gergely utca | |
| 16 | Haas Mihály tér | |
| 17 | Hatház utca | |
| 18 | Hegyalja utca Zerge utcától nyugatra eső szakasza | |
| 19 | Hunyadi János utcának Magaslati úttól az Aradi vértanúk útjáig tartó szakasza (páros, keleti oldal) | |
| 20 | Ignác utca | |
| 21 | Ilona utca | |
| 22 | István utcának az Ilona utcától a Kálvária utcáig tartó szakasza | |
| 23 | Kálmán utca | |
| 24 | Kálvária utca | |
| 25 | Kisboldogasszony utca | |
| 26 | Losonc utca | |
| 27 | Majorossy Imre utcának a Tettye utcától a Kálvária utcáig tartó szakasza | |
| 28 | Majthényi Ferenc utca | |
| 29 | Mandula utca | |
| 30 | Mihály utca | |
| 31 | Nap utca | |
| 32 | Nyúl utca | |
| 33 | Ótemető utca | |
| 34 | Péter utca | |
| 35 | Szikla utca | |
| 36 | Szőlő utcának a Magaslati úttól a Kálvária utcáig tartó szakasza | |
| 37 | Tettye utcának a Böck János utcától a Kálvária utcáig tartó szakasza | |
| 38 | Tinódi utca | |
| 39 | Törekvés utca | |
| 40 | Vince utca | |
| 41 | Virág utca | |
| 42 | Zidina | |
| 43 | Zöldfa utca |
3. korlátozott várakozási övezet
| A | ||
| 1 | Dárda utca | |
| 2 | József Attila utcának a Megyeri úttól Petőfi utcáig tartó szakasza | |
| 3 | Kandó Kálmán utca | |
| 4 | Kassa utca | |
| 5 | Megyeri útnak a József Attila utcától a Nagyvárad utcáig tartó szakasza (kivéve a Megyeri út 4. számtól északra eső várakozóhelyek) | |
| 6 | Nagyszeben utca | |
| 7 | Nagyvárad utcának a Megyeri úttól a Petőfi utcáig tartó szakasza | |
| 8 | Semmelweis utca Kolozsvár utca – Mártírok útja közötti szakasza | |
| 9 | Szilágyi Dezső utca | |
| 10 | Tompa Mihály utca | |
| 11 | Ungvár utca | |
| 12 | Vas Gereben utca |
4. korlátozott várakozási övezet
| A | ||
| 1 | Batsányi utca | |
| 2 | Fogaras utca | |
| 3 | Homok utca | |
| 4 | Jakabhegyi út | |
| 5 | Mikes Kelemen utca | |
| 6 | Tiborc utcának a Mikes Kelemen utcától a Kürt utcáig tartó szakasza |
