Ismét látogatható a Zsongor-kő kilátó

A Mecsekerdő Zrt. örömmel tájékoztatja a természetjárókat, hogy a hétfőn renoválás céljából leszerelt Zsongor-kő korlátjának megerősítése befejeződött. A Duna-Dráva Nemzeti Park és a Mecsekerdő Zrt. október 17-én eredeti helyére visszaállította a kovácsoltvas korlátot, így a kilátó  ismét látogatható.

A Zsongor-kő kilátót, amely mesés panorámát nyújt Kővágószőlősre, Cserkútra és a Dráva-síkra. Több, mint 130 éve látogatják az ország minden részéről érkező túrázók. A népszerű ökoturisztikai látványosság több útvonalon is megközelíthető. A cserkúti Árpád-kori templomtól indulva a piros négyzeten haladva, majd a kék háromszögre térve felvezet az út a Zsongor-kőig. Ez az útszakasz meredek, de gyors odajutást eredményez. Az Éger-völgyből megközelítve a zöld sávon kell felfelé haladni az Éger-tetőre, majd tovább a zöld sávon a pálos kolostor romjai tekinthető meg, ahonnan nyugati irányba rátérünk a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúrára, amelyen haladva a Zsongor-kőnél lyukadunk ki.

Reméljük, hogy a korlát újabb 130 évig segíti a kilátóba érkező kirándulókat. Vigyázzunk közös értékeinkre, kellemes túrázást kíván a Mecsekerdő!

További hírek