Nagy Ervin

Városi minierdő, avagy „Miyawaki-erdő” (érvek – ellenérvek)

A városi minierdők, vagy más néven Miyawaki-erdők kialakítását úgy tűnik, nem kerülheti el egy város sem. Annyira divatossá váltak, hogy a lakosság felöl érkező nyomás hatására a „városgazda” szinte úgy érezheti nincs menekvés, ha nem készül el a Miyawaki-erdő, akkor sokan azt gondolják majd, nem tesz meg mindent a kedvezőtlen városi környezeti hatások csökkentése érdekében, pedig annyira „kézenfekvő megoldás, és igazán nem is kerül sokba…”

De mi is az a Miyawaki-erdő és hol érdemes használni?

Tulajdonképpen nem más, mint egy kis területű, sűrű, fás szárú növényekkel változatosan beültetett természetszerűen kialakított növényfelület. Miyawaki Akira (1928 – 2021) egy japán botanikus – ökológus volt, aki első sorban degradált területek természetes növényzettel történő helyreállítására dolgozta ki ezt a módszert.

Sajnos a legtöbb esetben degradált területnek kell tekintenünk a városi zöldterületeinket is. Igazából azokra a „szolgáltatásokra”, melyeket a minierdő majd biztosít, mindenhol szükség van egy városban, de talán a leghatékonyabban a forgalmas, járművek járta kereszteződésekben, körforgalmakban működnek, hiszen így közel a „szennyező forrásokhoz” már meg is történik a felvert por megkötése. Ennél fogva tehát legjobb ilyen helyekre telepíteni, amennyiben nincs a dolognak különösebb technikai akadálya (pl.: terepszint alatti infrastruktúrák, forgalomtechnikai gondok stb.).

Meg kell jegyezni azonban, hogy a kialakított minierdőnk inkább érdekes városképi elem lesz, mint szép, ennek tükrében úgy kell elhelyezni, hogy ne legyen feltétlenül központi helyen.

 Az alapelv az, hogy erősen feljavított körülmények közé, viszonylag nagy sűrűséggel telepítsünk növényeket. Olyanokat, melyek egyébként jól megvannak egymással. Ez nem hangzik bonyolultan, de nézzük meg a részleteket.

 

Elsőként mit jelent a nagy sűrűséggel való telepítés?

Az előírt technológia szerint legalább 3 egyedet kell telepíteni egy négyzetméterre, és az elfogadható legkisebb felület kb. 10 m² kell, hogy legyen. 30 növénnyel már indulhatunk tehát. A növényeknek mindössze néhány évesnek kell lenniük. Saját tapasztalatból tudjuk, hogy a 2-3 éves erdészeti magonc csemeték megfelelőek lesznek erre a célra.

Mely növények kerülhetnek egymás mellé?

Talán a legfontosabb szempont, hogy azonos ökológiai igényű növényféléket érdemes telepíteni. Ezt legegyszerűbben úgy érhetjük el, hogy egy-egy területre jellemző honos növények köréből szedjük össze őket. Pl.: ha egy száraz, kies városi közterületre szeretnénk ilyen minierdőt telepíteni, felcsapjuk a kistáj katasztert, megkeressük a Mecsek-hegységet, rögtön láthatjuk, hogy a meleg déli lejtőkre a karsztbokorerdők jellemzőek, mint növénytársulás.  Ezek jellemző növényfajai: a virágos kőris, mezei juhar, molyhos tölgy, bibircses kecskerágó, sajmeggy, cserszömörce, fagyal, húsos som stb. Ezeket kell hát keresni, és mivel nagy számban lesznek telepítve szinte mindegy milyen ültetési rendszert alkalmazunk, a lényeg, hogy jól keverjük össze őket.

Milyen körülményeket kell biztosítani ültetéskor, és később?

Nos, itt van a kutya elásva. Egyik oldalon úgy kell gondolkodnunk, hogy ha már csinálunk valamit, csináljuk meg rendesen.  A másik oldalon zavaróak lehetnek a lassan kirajzolódó jelentős költségek, melyekről lentebb lesz szó. A Miyawaki-erdők esetén 80-100 cm mélységben javasolt fellazítani a talajt, szükség szerint talajjavítást, vagy talajcserét végezve. Ezt nem lehet másként megoldani, mint egy komoly erőgéppel kivenni a talajt 1 méter vastagságban, megvizsgálni annak minőségét, majd talajjavító anyagokat mellé keverve visszatölteni, kissé tömöríteni, majd a talajfelszínt elrendezni, planírozni, de az is előfordulhat, hogy teljes talajcserében kell gondolkodnunk.

Ezt követően a növényeket beültethetjük, de javasolt mikorrhiza termékek használata. Az elültetett növényeket tehát mikorrhizával kikevert gélbe, vagy agyagpépbe mártogatjuk ültetéskor.

Ez után jöhet a mulcsterítés, amely egyrészt visszafogja a gyomokat, másrészt javítja a talaj víz- és hőháztartását, valamint a mulcs bomlása közben tápanyagok is kerülnek a gyökérzónába.

A Miyawaki-erdőket pártolók emellett bőséges öntözést is javasolnak, mely végül is minden növénynek megjár az ültetést követően.

Így kapunk egy, a terepszintből alig kiemelkedő fenyőkéreggel beszórt felületet, melyen akárki könnyű szerrel átgázolhat, kutyusokat beengedhetik… A növények alig láthatóak benne. Szóval adja magát, hogy be is kellene keríteni valami ideiglenes kerítéssel, de a témában kevéssé jártasakat tájékoztatni is jó volna, mire költött az önkormányzat. Szóval kell kerítés és információs tábla is.

Mindez mennyibe kerül?

Ez hozzávetőlegesen – ha mindent korrektül megoldunk – négyzetméterenként 30-50 ezer forintba fog kerülni, vagyis, ha a legkisebb verzióval, a 10 m²-essel számolunk, akkor az kb. 3-500 ezer Forint lesz.

Összességében miért jó ez nekünk?

 A módszer pártfogói úgy tartják, hogy a bokrokkal, és fákkal átnőtt növény együttesnek igen nagy a lombfelülete és ez jelenleg fontos erény. A minierdő valóban emelt szinten látja el azokat a feladatokat, melyeket fel szoktunk sorolni a zöldfelületi elemek tekintetében. Sok port köt meg, párologtat, oxigént termel, széndioxidot köt, élőhelyet biztosít.

Egy gond van csupán, azt semmi esetre sem mondhatjuk, hogy szép! Ez vízválasztó, mert első körben itt jönnek a kételkedők azzal, hogy „Mit keres itt ez a dzsumbuj?” Ez a bozótos, rendezhetetlen állapot sajnos évekig eltart, így az esztétikai kifogásokkal sokáig kell küzdenünk. A kifogások valóban jogosak is, hiszen a kertészet nem utolsó sorban esztétikai műfaj, ahol törekednünk kell az alkotás esztétikai fokának minél magasabbra emelésére, ami a minierdő esetén szinte lehetetlen.

De mindent összevetve mi úgy értékeljük, a minierdőnek van annyi haszna, hogy érdemes legyen lenyelni a békát, amely az esztétikai oldalon brekeg.

Valóban gyorsabban juthatunk így zöldfelülethez, mint a hagyományos módszerekkel?

A minierdőkben a növények számára viszonylag kedvezően alakulhatnak a folyamatok. De ezt el is várjuk, ha már ennyi küzdöttünk érte. A mikorrhiza gombák megnövelik gombafonalaikkal a növények tápanyagfelvevő képességét. A növények a feljavított talajból gazdag öntözés mellett gyorsan nagy mennyiségű tápanyagot vesznek fel, és a maguk közösségében létrejött kis mikro élőhelyen jól is fejlődnek.

Viszonylag gyorsan (3-5 év alatt) minden bizonnyal egy erőteljes bozótost fogunk kapni. Majd gyorsabban fejlődő fafajok kibújnak a bokrok közül és valódi fává nőnek, ezzel pedig kialakul az erdő.  Mintegy 10 év múlva komoly fáink lesznek, melyeket már nem akar senki kivágni. A fák alatti bokros rész a fák árnyékában felritkul ugyan, de ennél fogva kezelhetőbb is lesz.

Majd 15-20 év múlva a cserjék szinte teljesen elfogynak, a fák ritkítása is esedékessé válik, és a végén egy 3-5 fából álló facsoport alakul majd ki a területen, amely, ha minden jól megy meg fog felelni minden szempontból a városi parkokban lévő fákkal szemben támasztott elvárásoknak.

Milyen fenntartási feladatok lesznek a minierdő kapcsán?

A fenntartás tekintetében első sorban rendszeres locsolásról, és gyomlálásról kell beszélnünk. Ezek a munkák egyrészt segítenek városképi szempontból is az elfogadható kategóriába tartania minierdőnket, továbbá hozzájárulnak ahhoz, hogy minél jobban kimaxolhassuk az általa potenciálisan nyújtott kedvező ökológiai szolgáltatásokat.

Gondoljunk bele, hogy beültettük a növényeinket egy forró, rossz levegőjű, kellemetlen helyre, kutya kötelességünk amennyire telik tőlünk segíteni őket amíg megerősödnek.

Emellett kell majd foglakoznunk a kerítésünk mázolásával, az információs táblánk rendben tartásával.

Mi a probléma a minierdővel?

A kertészeket talán zavarhatja maga a felhajtás az ügy körül. Régóta fáradozunk a városi zöldfelületek élhetőbbé tételén, és most úgy érezzük, mintha azt kérdeznék: Bolondok vagytok, hogy ez idáig nem jutott eszetekbe? Nagyon is racionális érvek miatt nem készültek idáig hasonló növényfelületek:

1. A bokros, bozótos felületek nem kívánatosak a közterületeken –ahogy fentebb írtuk – esztétikai, de közbiztonsági, és köztisztasági okok miatt sem
2. Olyan növényeket szeretnénk telepíteni, amelyekkel nincs sok üzemeltetési feladat, emiatt azok a növényfajok, amelyek ide bekerülnek, nem is jöttek számításba
3. A minierdőbe kerülő növényfajok legtöbbje önmagában nem túl látványos. pl. nem ültetünk veresgyűrűs somot, közönséges fagyalt a parkokba, mert ezeknél sokkal szebb és érdekesebb kertészeti változatok vannak
4. Egy 10 m²-es minierdő költsége könnyen akár 300 ezer Forintra rúghat. Azonban kifejlett állapotában ez is kb. ugyan akkora felületet takar el lombbal, mintha 1db fát elültettünk volna kb. 50 ezer Forintért, tehát összességében nem költséghatékony az elkészítése
5. A Miyawaki-erdőt pártolók alapvetésként kezelik a későbbi gazdag öntözést. A városgazda pedig nem szereti, ha elmarasztalják, igyekszik betartani az ígéretét, és meg is oldja az a növények locsolását. Azonban sok esetben az öntözési kapacitás nem elég a meglévő növényfelület öntözésére sem, így mondható, hogy a minierdő aránytalanul sok erőforrást von el a többi szertettel gondozott fától, virágtól.

A magam részéről a Miyawaki-erdőt azért pártolom, mert ez egy jó eszköze a környezeti tudatformálásnak. Tulajdonképpen egy kertészeti performance, egy élő szobor, mely foglakoztatja az embereket, beszélnek a témáról, kicsit jobban a látótérbe helyezi a természetvédelmet, a városi zöldfelületek ügyét a mindennapokban. Érdekessé és változatossá teszi a zöldfelületeinket, ami ugyancsak célunk azok alakításakor

Mindemellett a fentebbi hátrányok jelen vannak és lesznek vele kapcsolatban, ezért nem kell túlértékelni az ügyet. Mivel nagy tömegekben nem ültetjük őket, a klímaváltozás és városi ártalmak negatív hatásainak csökkentése tekintetében legfeljebb szépségtapaszként vehetjük számba.

Azt javaslom kezeljük megfelelő helyen ezt a jelenséget, használjuk fel az érdeklődők figyelmének felkeltésére, és az ebből származó hasznot fordítsuk a hagyományos zöldfelületeink javára.