Herczeg Alexandra
Menekültekből mintagazdák: A bolgárkertészek kalandos útja Magyarországra
Magyarországon a Bulgáriából érkezett kertészek története meglepően hosszú időre nyúlik vissza. Bár a bolgárok már évszázadok óta jelen vannak köztünk kisebb közösségekben, azonban az igazi fordulatot a 19. század második fele hozta el. Ekkoriban jelentek meg nagyobb számban Budapesten és az olyan fejlődő vidéki városokban, mint amilyen Pécs is, az úgynevezett „bolgárkertészek”. Ezek az emberek pedig egy egészen kivételes zöldségtermesztési kultúrát és technológiát hoztak magukkal a Balkán-félszigetről.
De kik is voltak ők valójában, miért hagyták el a szülőhazájukat, és hogyan váltak a magyar városok elengedhetetlen részévé?
A bolgárok első nagy érkezési hulláma a 14. században indult meg, és egészen a 16. század első feléig, a mohácsi vészig (1526) folyamatos volt. A második jelentős hullám a 17. század végén kezdődött és a 18. század közepéig tartott. Mindkét vándorlási időszak kiváltó oka az Oszmán Birodalom terjeszkedése és a török berendezkedés volt. Ezek az emberek pedig nemcsak vallási és népi kultúrát hoztak magukkal, hanem a kivételes munkabírást is, ami később őket jellemezte.
A harmadik hullám már nagyobb horderőjű volt, ami a 19. század harmadától vette kezdetét. Ekkor már nem a menekülés volt a motivációs ok, hanem a tudatos piaci terjeszkedés. Ekkoriban indult hanyatlásnak az Oszmán Birodalom, az Osztrák-Magyar Monarchiát pedig soha nem látott gazdasági fellendülés jellemezte. A bolgárok számára az 1878-as év sorsfordító volt, Bulgária közel 500 évnyi török uralom után független állammá vált. Azonban ez a szabadság egy gazdasági vákuumot eredményezett. A török időkben a bolgár kertkultúra virágzásnak indult, mivel a birodalmon belül biztos piaca volt. A függetlenség után pedig eltűntek ezek a felvevőpiacok, az ipar még nem volt kiépülve és a polgárság sem volt erős. A kertészdinasztiák fiataljai így az elvándorlás mellett döntöttek. Ezek a polgárok eljutottak egészen Prága és Bécs kapujáig is, de legtöbbjük az akkori Budapesten és annak környékén, valamint a fejlődő vidéki városokban (mint Pécs is) hozták létre kertészetüket. A kiegyezés után Magyarországon a városi népesség exponenciálisan növekedett, az újonnan megalakuló munkásrétegnek pedig friss élelemre volt szüksége, ez a kereslet pedig biztos megélhetést adott a bolgároknak.
A víz bűvöletében: Így dolgoztak a mesterek
Az elsődleges szempont a termőföldek kiválasztásánál a jó földrajzi elhelyezkedés volt: többnyire a zöldségtermesztés miatt, az öntözéses gazdálkodási formát alkalmazták, így a legmegfelelőbb helyszínként a vizenyős területeket vagy az élővízhez közeli helyeket preferálták. A bolgárkertészek többnyire nem rendelkeztek saját tulajdonú földekkel, inkább bérelték azt, mivel elsődlegesen nem letelepedni akartak az országban. Ezért a téli időszakot mindig hazájukban, a családjukkal töltötték és csak február végén tértek vissza, hogy a tavaszi termesztési munkákat elkezdjék.
De hogyan alkalmazták a Bulgáriából hozott technikákat?
A piaci versenyképesség alapja a megfelelő öntözés és a trágyázott melegágyi előhajtás volt. Az ágyakat kibontották, miután a tavaszi fagyok alábbhagytak. Négyzetrács szerkezetű csatornarendszereket építettek ki, amit fitera-nak neveztek. A rendszeres vízellátást a doláp-ok, vagyis a bolgárkerekek biztosították, amit lovak segítségével hajtottak. A parcellákat többször bevetették más és más zöldségekkel, így tavasztól őszig rendszeresen termett a különféle zöldség.
Forrás: www.bolgaregyesulet.hu
A bolgárkertek alapja az organikus kertkultúra volt, a szerves trágyázás biztosította a hideg időkben a palánták előnevelését, és emiatt akár 3–4 héttel korábban is piacra tudták vinni termékeiket. Ennek köszönhetően nagy árelőnyre tettek szert és fenntartható volt a versenyképesség is. Vetőmagokat is kiváló minőségben állítottak elő, ami hosszú ideig ismert is volt a magyar vetőmagpiacon. Ezek a technikai sajátosságok mellett a szövetkezés is fontos volt. Ez egy termelői és értékesítési szövetkezet volt, ahol minden tag egyenlő, de a közösség vezetőjének (általában a legidősebb tag) irányításával folytak a munkák. A tőkefelhalmozási folyamat alapja lett ez a rendszer, így a földbérlet többszörösét tudták kifizetni a földtulajdonosnak, és így megbízható bérlőnek bizonyultak a bolgárkertészek. A piacon kapott összes bevételt a közösségbe tették bele, így nem kellett a bérlés miatt kölcsönt sem felvenni. Ezeket a bolgár szövetkezeteket az akkori magyar kubikus idénymunkások rendszeréhez lehet hasonlítani.
Forrás: www.bolgaregyesulet.hu
Integráció asszimiláció nélkül
A statisztikák jól reprezentálják a közösség erejét. 1873-ban már közel 20 000 bolgár élt az országban. Bár az első világháború rövid időre visszavetette a növekedést, az 1920-as évek közepére a számuk már meghaladta a 30 000 főt. Az 1930-as népszámlálás idejére a kép letisztult: ekkor 2816 olyan személyt regisztráltak, aki bolgár anyanyelvűnek vallotta magát és ténylegesen itt élt. Pécs ekkoriban 65 bolgárkertésznek és családjának adott otthont.
Ami igazán különlegessé teszi őket, az a társadalmi felemelkedésük. Bár büszkén őrizték nyelvüket és nem olvadtak be teljesen (nem asszimilálódtak), rendkívül sikeresen integrálódtak a társadalomba: a magyar közvélemény elismerte szorgalmukat, és hamar a tisztes középosztály megbecsült tagjaivá váltak. A második világháború utáni új világrend drasztikus változásokat hozott. A magántulajdon elleni fellépés és a téeszesítés a bolgárkerteket sem kímélte, sok kertész kényszerült arra, hogy a kapát eldobva az iparban keressen munkát. Egyetlen figyelemre méltó kivétel akadt: a Magyar–Bolgár Barátság Termelőszövetkezet, amely 1956 és 1979 között működött, és a korszak egyik legsikeresebb agrárvállalkozása volt. Ennek ellenére a szocializmus évtizedeiben a bolgárokat nem ismerték el hivatalosan kisebbségként. A fordulatot csak az 1993-as kisebbségi törvény hozta meg, amely végre nevesítette a bolgárokat is a Magyarországon honos nemzetiségek között. Ez a jogi elismerés új lendületet adott a közösségi életnek. A legfrissebb adatok szerint 2022-ben 6109 fő vallotta magát bolgárnak az országban, ebből a közösségből 102-en élnek Pécsett. Bár a régi nagy bolgárkertek helyén ma már gyakran lakótelepek, szupermarketek vagy utak állnak, az őseik által képviselt értékrend – a szakma iránti alázat és a közösség megtartó ereje – ma is él a leszármazottakban.
Bolgárok lenyomatai a földrajzi nevekben
A földrajzi nevek olyanok, mint a tájba égetett névjegykártyák, elárulják, ki járt ott előttünk és mit csinált. Ezek a nevek nemcsak kopott feliratok a közterületi táblákon, hanem üzenetek a múltból. Ha megnézzük például Pécs térképét, olyan, mintha egy fotóalbumot nézegetnénk. A helynevek, mint a Bulgár utca, Bolgár köz vagy a Bolgárkert városrész nem száraz földrajzi adatok, hanem a város kollektív emlékezetének „post-it” cédulái. Emlékeztetnek minket a bolgárkertészekre, akik nemcsak zöldséget hoztak a piacra, hanem átírták a város térképét is.
Pécs, Bolgár köz és Bulgár utca
Fotó: Herczeg Alexandra (2026.04.17)
A toponímia (helynévtan) tehát itt nem tudomány, hanem a mindennapjaink része, ott lépkedünk a történelemben minden egyes alkalommal, amikor elhaladunk egy-egy ilyen feliratú közterületnév mellett. Más településeken is találunk ilyen kül- és közterületi neveket, amelyek az egykori bolgárkertészekre vagy bolgár közösségekre utalnak: ilyen a Bolgárkertész utca Budapesten (XIV. kerület), Szentesen vagy Halásztelken, ez utóbbi településen ma is jelentős bolgár közösség él. Dunakeszin található meg a Bolgártelep, Miskolcon a Bolgárföld és Budapest XXIII. kerületében a Bolgárföld dűlő.
Összegzés
A bolgárkertészek története nem csupán a zöldségtermesztésről szól, hanem arról, hogyan válhat egy bevándorló csoport a befogadó ország gazdaságának és kultúrájának nélkülözhetetlen részévé. Bár a kertészeti aranykor a múlté, és az egykori parcellák helyét ma már aszfalt vagy lakótelep borítja, a hatásuk máig velünk él. A városaink térképeibe égett nevek nem hagynak felejteni: emlékeztetnek minket egy közösségre, amely tudásával és kitartásával kitörölhetetlen nyomot hagyott a magyar tájban és a mindennapjainkban is.
Felhasznált irodalom:
Baranyai, N., & Kézai, P. K. (2025). A bolgárkertészeti múlt megjelenése a bolgár–magyar testvértelepülési kapcsolatokban. Tér És Társadalom, 39(4), 183–206. https://doi.org/10.17649/TET.39.4.3644
Bódi, F., & Savova, R. (2018). A bolgárkertészek Magyarországon a 19. század végén és a 20. század első felében – környezeti és gazdaságantropológiai aspektusból. Magyar Tudomány. https://doi.org/10.1556/2065.179.2018.3.7
Pesti, J. (1982). Baranya megye földrajzi nevei. Baranya megyei levéltár.