A Községek és Kistelepülések Országos Önkormányzati Szövetsége tartott őszi közgyűlést az előző héten Velencén. Az eseményen önkormányzati vezetők, minisztériumi szakemberek és államigazgatási szervek képviselői vitatták meg az önkormányzatokat érintő legfontosabb kérdéseket.
A program egyik kiemelt előadója volt Kőhegyi Csaba, a BIOKOM NKft. stratégiai és köztemető vezetője, valamint a Dél-Dunántúli Temetkezési Egyesület elnöke, aki az önkormányzati temetők fenntartásával kapcsolatos aktuális tudnivalókról tartott előadást. Kőhegyi Csaba prezentációjában gyakorlati tapasztalatokat és fenntarthatósági szempontokat is megosztott a résztvevőkkel, hangsúlyozva a köztemetők méltó és hatékony működtetésének fontosságát. A temetőkre, valamint a temetkezési jogszabályi környezetre vonatkozó kérdések is napirendre kerültek, különös tekintettel az önkormányzati feladatellátás gyakorlati kihívásaira.
A konferencia további témái között szerepelt az önkormányzati ASP rendszer fejlesztése, a közfoglalkoztatás jövője, valamint az önkormányzatok lehetőségei a költségvetési környezetben.
