A BIOKOM Nonprofit Kft. és a Körber Hungária Kft. is tavaly ünnepelte fennállásának 30. évfordulóját. A közös jubileum alkalmából a két társaság összefogott, hogy együtt tegyenek a városért: zöldítő akció keretében elkezdték megújítani a pécsi alagút feletti, Kálvária út melletti zöldterületet.
![]() |
![]() |
A kezdeményezés célja, hogy a belvárosban egy új közösségi park alapjait hozzák létre, mely hosszú távon is értéket képvisel a városlakók számára. A tavalyi első ütemben a cégek munkatársai megtisztították a területet, padokat újítottak fel, új hulladékgyűjtőket helyeztek ki, és több mint 700 virágpalántát ültettek el a pécsiek zöldhulladékából készült komposzt felhasználásával.
![]() |
![]() |
A pozitív fogadtatás és az elért eredmények nyomán idén ismét összefogtak a két cég dolgozói, hogy folytassák a megkezdett munkát. A közösségi tér fejlesztése így újabb lendületet kapott, tovább növelve a zöldfelületet, és hozzájárulva a belvárosi környezet szépítéséhez.

A BIOKOM NKft. ügyvezetője, Meixner Barna elmondta:
„Tavaly májusban indult el együttműködésünk a Körberrel az alagút tetején lévő park megújítására. Akkor virágágyásokat alakítottunk ki, rendbe hoztuk a zöldfelületet és lefestettük a padokat, idén pedig a két társaság közel 40 kollégával folytatta a munkát: új asztal-pad garnitúrákat helyeztünk ki, megújultak a virágágyi felületek, csak úgy, mint a Szentágothai emlékkő. Összességében a park tovább szépült. Célunk, hogy a közös munka hagyományt teremtsen, és a pécsiek hosszú távon is egy rendezett, barátságos közparkot élvezhessenek itt.”
Zalay Buda, a Körber Hungária Kft. ügyvezetője kiemelte:
„A Körber idén is folytatta társadalmi felelősségvállalási programját, munkatársaink idejükkel és energiájukkal járultak hozzá a közös kezdeményezéshez. A BIOKOM-mal való együttműködés mára hagyományteremtővé vált, célunk pedig, hogy a Körber neve hosszú távon összefonódjon ezzel a helyszínnel, ahová évről évre visszatérünk.”
![]() |
![]() |
A BIOKOM és a Körber ezzel a kezdeményezéssel hosszú távú elköteleződésüket fejezték ki a helyi közösség és a fenntartható városfejlesztés iránt.







