A BIOKOM Nonprofit Kft. 2018. május 23-tól kezdve várhatóan 2 napon (éjszakán) át végezteti el vállalkozóval a pécsi közterületeken lévő rózsaágyak, dézsás növények, és egyéb kiemelt helyszínek fáinak rovar kártevő, és gombabetegségek elleni növényvédelmi permetezését.
A szerdától induló permetezésekre az éjjeli órákban kerül sor, este 10 órától másnap hajnal 4-ig. A felhasznált permetszerek: Mospilan 20 SG (rovarölő), Topas 100 EC (gombaölő), amelyek III. forgalmi kategóriájú, közterületi felhasználásra engedélyezett szerek. A permetszerek élelmezésügyi várakozási ideje 21 nap, a munkaegészségügyi várakozási idő 0 nap. A felhasznált szerek emberekre és melegvérű állatokra veszélyt nem jelentenek, méhekre mérsékelten, halakra és vízi szervezetekre pedig kifejezetten veszélyesek. Közterületen található eszközökre (pl.: gépjárművekre) jutó permetszer károsodást azokban nem okoz.
A BIOKOM igyekszik a pécsi lakosságot naprakészen tájékoztatni a várható permetezési munkákról, így a helyi médiában a munkavégzést megelőző napon az adott éjszaka alatt teljesítendő területekről információt ad annak érdekében, hogy az érintett lakosság el tudja végezni az általa fontosnak tartott intézkedéseket, pl.: ablakok becsukása, növények letakarása, szabadban száradó ruhák beszedése stb. (Kedvezőtlen időjárás-változás, illetve előre nem látható műszaki probléma a délutáni terveket is módosíthatja az éjszaka folyamán!)
A szolgáltató felhívja a tisztelt lakosság figyelmét, hogy a munkálatok nagyobb hanghatással járhatnak, mint amilyenhez éjszaka hozzászokhattunk. A szakemberek igyekeznek mindent megtenni annak érdekében, hogy ne zavarják az éjszakai pihenést. Az éjjeli permetezést a ritkább gyalogosforgalom is indokolja, így a munkavégzés kevésbé zavarja a járókelőket, az autóforgalmat, valamint napközben számos élőlény is mozgásban van, amelyek védelmét szintén szem előtt kell tartani.
Köszönjük megértésüket, együttműködésüket!
Frissítés!
Az éjszakai esőzések miatt a permetezési munkák teljesen elmaradtak. A tegnap esti ütemet át tesszük holnap(05.24) estére, a mai ütem (ha a körélmények engedik) nem változik
Fák levéltetü elleni permetezése
2018.05.25 este 22:00-4:00
Belváros/Uránváros/Budai városrész
| Helyszín | Növényfaj | db |
| Jókai tér | hárs | 1 |
| Kossuth tér | díszgalagonya | 8 |
| ’48-as tér | hárs – juhar | 36 |
| Széchenyi tér | hárs | 26 |
| Széchenyi tér | gömbkőris | 6 |
| Széchenyi tér | díszgalagonya | 1 |
| Király utca | gömbkőris | 14 |
| Kórház tér | fenyő | 2 |
| Északi várfalsétány | 4 | |
| Kálvária utca (Alagút teteje) | 3 | |
| Papnövelde u. | díszgalagonya | 8 |
| Urán főtér (17 emeletes körül, Mecsek áruház előtt) | hárs – juhar | 16 |
| Urán szolgáltató ház előtt | Gömb szivarfa | 2 |
| Tüzér u.-6-os út delta | 3 | |
| Építők u. 2-4. között | 3 | |
| Ybl M. u. 3. festékbolt mellett | 1 | |
| Minerva könyvtár előtt | 3 | |
| Rókus sétány | 13 |
| Szondi sétány | hárs | 27 |
| Budai vám | fenyő | 1 |
| Vadász u., Ledina lakótelep | fenyő | 4 |
| Pécsbánya temető | fenyő fasor | 59 |
Rózsaágyak növényvédelme
2018.05.25 este 22:00-4:00
| Helyszín | felület (nm) |
| Terracsina tér rózsa | 32 |
| Kálvária rózsa | 100 |
| Tettye rózsa | 236 |
| Kolozsvár u. rózsa | 40 |
| POTE rózsa | 60 |
| Roma holocaust rózsa | 10 |
| Árkád, Czindery park rózsa | 50 |
| Terracsina tér rózsa | 32 |
| Kálvária rózsa | 100 |
| Tettye rózsa | 236 |
| Kolozsvár u. rózsa | 40 |
| POTE rózsa | 60 |
| Roma holocaust rózsa | 10 |
| Árkád, Czindery park rózsa | 50 |
| Szabolcsfalu Főtér | 36 |
| Szent Borbála szobor rózsa | 40 |
| Tom Market áruház rózsa | 10 |
| Fehérhegyi buszford. Rózsa | 15 |
| Mázsaház u.-Bózsa u. csp. Rózsa | 10 |
| Sas u.-Búzakalász u. csp. Rózsa | 20 |
| Búzakalász u. Rózsa | 10 |
| Somogy u.-Pajtás u. csp. Rózsa | 30 |
| Búzakalász u.-Csap u. csp. Trafónál Rózsa | 30 |
| Bányászpark rózsa | 20 |
| Bencze J. u. CBA kanyarban rózsa | 6 |
| Telephelynél a 4-es kereszteződésben rózsa | 60 |
| Szövetkezet u. fahídnál rózsa | 10 |
| Szövetkezet u. Tributáni tér rózsa | 6 |
| Berze János Műv. Ház. Előtt rózsa | 10 |
| Vashíd buszmegállónál rózsa | 10 |
| Vashíd két oldalán rózsa | 60 |
| Üdvözlőtáblánál rózsa | 20 |
| Hirdi u.-Szathmáry u. csp. Rózsa | 5 |
| Orvosi rendelő környékén rózsa | 5 |
| 6-os úti buszmegálló rózsa | 20 |
| Harangláb u. rózsa | 10 |
| Hird öregtemető előtti buszfordulóban | 100 |
Dézsás növények
2018.05.25 este 22:00-4:00
| Helyszín | db |
| Széchenyi tér | 51 |
| Kossuth tér | 15 |
| Boldogságház | 5 |
| Európa tér | 15 |
| Ferencesek u. | 14 |
| Jókai iskola | 3 |
| Jókai tér | 18 |
| Xavér templom | 2 |
| Városháza | 3 |
| Hal tér | 5 |
| KONZUM | 10 |
Fák levéltetü elleni permetezése
2018.05.24 este 22:00-4:00
Mecsek Nyugat/ Kertváros
| Helyszín | Növényfaj | db |
| Hermann Ottó u. 8. déli oldal | akác | 3 |
| Alkotmány út 42. | szivarfa | 2 |
| Csillagvirág u. Angszter felőli végén | fenyő | 2 |
| Sáfrány-Napvirág u. között | erdőszerűen | 40 |
| Hermann O. u. támfal előtt | fenyő | 3 |
| Kodály Z. u. 21. körforgalom felőli sarok | 1 | |
| Berek sétány | csepleszmeggy | 8 |
| Diana tér | szivarfa | 5 |
| Diana tér | hárs | 14 |
| Diana tér | juhar | 12 |
| Melinda u. | mamutfenyő | 2 |
| Eszék utca 1-15. | hárs, éger | 10 |
| Nagy Imre u. 90. orvosi rendelőnél | 3 | |
| Málomi u.-Boros I. u. | 6 | |
| Nagy Ferenc tér | 1 | |
| Nagy Imre u., Kovács Cukrászdánál | 3 | |
| Etelka u. | 2 | |
| Enyezd u. óvoda | 2 |
Rózsaágyak növényvédelme
| Helyszín | felület (nm) |
| Angszter buszforduló rózsa | 32 |
| Maléter zöldsáv rózsa | 100 |
| Nagy Ferenc téri rózsa | 20 |
| Húsipari rózsa | 55 |
| Nevelési Kp. Szökőkútnál | 50 |
| Málomi u. rózsaágy | 50 |
| Csontváry sétány rózsa | 124 |
| Rózsadomb rózsa | 60 |

Az éjszakai esőzések miatt a permetezési munkák teljesen elmaradtak. A tegnap esti ütemet át tesszük holnap(05.24) estére, a mai ütem (ha a körélmények engedik) nem változik.