A megújuló Balokány-liget ismét méltó lesz régi hírnevéhez

A Balokány-liget az elmúlt években folyamatosan szépült, a fejlesztések pedig az idei évben is folytatódnak. Társaságunk a Balokány-ligetért Egyesülettel együttműködve már meg is kezdte a helyszínen a munkát, amelynek során többek között megújul a sétány és a színpad előtti nézőtér, valamint létesül egy új játszótér is.

A Balokány-liget az árnyas parkjával és a hangulatos kis tavával igazi színfolt Pécs központi részén. Az elmúlt évek fejlesztéseinek köszönhetően egyre vonzóbbá válik a helyiek számára, és a munkák nem állnak meg. A helyszín bekerült a társaságunk által elindított Pintér János Parkmegújítási Program idei állomásai közé, a szakembereink már javában dolgoznak a tó környezetének megújításán. A terület a Balokány-ligetért Egyesület üzemeltetésében van, így természetesen velük szoros együttműködésben valósítjuk meg az újításokat, amelyekről kedden, egy sajtótájékoztató keretében is beszámoltunk.

– A leromlott állapotú, funkcióját vesztett betonfelületeket elbontjuk, majd ezeket a területeket is parkosítjuk – emelte ki Meixner Barna, a BIOKOM NKft. ügyvezető igazgatója az eseményen. – Kialakítunk egy mozgáskorlátozott lejárót, a tószínpad előtti nézőteret és a tó körüli sétányt felújítjuk, valamint utcabútorokat helyezünk ki. A fejlesztésekkel várhatóan május végére, június elejére leszünk kész.

Szakembereink mindezek mellett egy játszóteret is kialakítanak a ligetben. Ahogy Pánovics Attila, a Balokány-ligetért Egyesület koordinátora elmondta, ez az a fejlesztés, amelyet talán a legjobban vártak a pécsiek. Felidézte, hogy az utóbbi években is folyamatosak voltak a beruházások a területen, többek között elkészült a tószínpad, amely előtt a burkolat is megújult. Újdonságokkal a továbbiakban is készülnek, az egyesület elnyert egy támogatást, amelynek köszönhetően újraindíthatják a csónakázást a tavon, a Pepita épületében pedig egy büfét terveznek kialakítani.

Mindezek mellett persze még számos olyan fejlesztési irány lehetséges, ami nem szerepel társaságunk vagy az egyesület jelenlegi tervei között. P. Horváth Tamás, a terület önkormányzati képviselője a sajtótájékoztatón elmondta, hogy éppen ezért egy lakossági ötletbörze is elindult, amelynek során bárki megoszthatja elképzelését, hogyan lehetne még hangulatosabbá tenni a ligetet. Az ötleteket a balokány@biokom.hu email címre várják április 8-ig. A beérkezett jelzéseket átnézzük, és amelyeket meg tudunk valósítani, azokat beépítjük a fejlesztési tervekbe.

A munkálatok végeztével a liget minden korosztály számára megfelelő kikapcsolódási lehetőséget biztosít majd, és így ismét méltó lesz régi hírnevéhez.

Fotók: PécsmMa.hu

További hírek